2013. november. 26. 09:05
hvg.hu
Utolsó frissítés: 2013. november. 26. 09:05
Itthon
Összetörte a zenegépet egy bugaci férfi, mert túl halkan szólt
Bíróság elé állhat az a bugaci férfi, aki azért tört össze egy zenegépet, mert az szerinte túl halkan szólt - közölte a Bács-Kiskun megyei rendőrség.
A kiskunfélegyházi rendőrkapitányság garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást B. Róbert 33 éves bugaci lakos ellen - írta közleményében a rendőrség.
A férfi azzal gyanúsítható, hogy október 7-én délután fél 6 körül megrongálta az egyik bugaci presszó zenegépét. A férfi gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését. Vallomásában elmondta, azért tette tönkre a wurlitzert, mert miután kiválasztott róla egy dalt, az szerinte nem szólt megfelelő hangerővel.
A kapitányság a nyomozást november 26-án befejezte és az eljárás során keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal küldte meg a Kiskunfélegyházi Járási Ügyészségnek.