Homokzsákokkal védenek több házat a Rábánál
Négy családi házat kellett "előzetesen bevédeni" a Vörös-patak és a Rába áradása miatt hétfőn a Vas megyei Csákánydoroszlónál – közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
A védekezési munkákat a körmendi közbiztonsági referens és a katasztrófavédelmi megbízott irányította, a homokzsákokat pedig a megyei katasztrófavédelem adta a lakók számára.
Körmendnél továbbra is emelkedik a Rába vízszintje, a tetőzést 430 centiméter körüli vízállással az esti órákra várják, a város alatti részen völgyi elöntésekre kell számítani. A folyó a szentgotthárdi szakaszon már apadásnak indult. A Répce jelenleg a Gór alatti szakaszon, a Gyöngyös patak Sorkifalud térségében, a Rába pedig a Csákánydoroszló feletti térségben tetőzik, a Pinkán már apadás figyelhető meg.
Balogh Nikoletta szóvivő szerint a Rába menti települések felkészültek az árhullám levonulására, az önkéntes tűzoltó egyesületek tagjai már eddig is több településen szivattyúzási feladatokat hajtottak végre, a megyei katasztrófavédelem pedig szükség esetén homokzsákokat és szivattyúkat biztosít.
A szóvivő tájékoztatása szerint a közútkezelő lezárta az utat Bük és Acsád, Gór és Bő, valamint a Pinkamindszent és az országhatár közötti utat.
Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője hétfőn délután azt közölte, hogy az áradás miatt le kellett zárniuk a Molnaszecsőd és Döröske közötti utat is. A korábban teljes szélességében lezárt Csörötnek és Vasszentmihály, illetve a Csörötnek és Rönök közötti úton a fél útpályán megindulhatott a forgalom.