2013. november. 22. 08:59 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 22. 08:59 Itthon

Ukrán csempészcigit foglaltak le a NAV-osok

Két helyszínen több mint 23 millió forint értékű ukrán eredetű cigarettát foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

A térségi vám- és pénzügyőri igazgatóság rendészeti osztályvezetője, Dávid Zoltán közölte: az éjszaka az M3-as autópályán ellenőriztek egy lengyel autót, amelynek utasterében 4200 doboz, 4,2 millió forint értékű ukrán csempészcigarettát találtak.

A másik helyszín egy tarpai erdő volt, ahol hajnalban fedeztek fel csempészésre utaló nyomokat, és végül egy bekerített területről csaknem 24 ezer doboz, 19 millió forint értékű cigaretta került elő.

A pénzügyőrök a lengyel gépkocsit a cigarettával együtt lefoglalták, és orgazdaság gyanúja miatt tettek feljelentést a sofőr ellen. A tarpai erdőben talált cigarettát szintén lefoglalták, és költségvetési csalás miatt indult nyomozás ismeretlen tettes ellen.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.