Itthon hvg.hu 2013. november. 18. 11:03

Péntek László volt barátnője: "Nem hiszem el, hogy ezt a szörnyűséget ő tette"

Noha szakítottak, az életfogytiglanra ítélt Péntek László, Bándy Kata elítélt gyilkosának volt barátnője minden hónapban láthatásra megy a börtönbe – írja a Bors.

Juhász Eszter volt Péntek László élettársa, akitől a kisfia, a gyilkosság idején kétéves Lacika született. Eszter – bár a gyilkosság elôtt hetekkel szakítottak – a mai napig tartja a kapcsolatot a férfival, havonta látogatja a börtönben – számol be a Bors.

"Hazamentem, és az egyik barátom azzal fogadott, hogy keresnek a rendőrök, mert Laci meggyilkolta a lányt. Én ezt nem hittem el. Beültem a tévé elé, felléptem a Facebookomra, és akkor láttam meg levelek áradatát. A fenyegetéseket, amiket a kisfiamnak szántak. Azt, hogy az ő vére, már most irtsák ki. Nem is folytatom, nem szalonképesek" – mondta a lapnak a nő.

"Kaptam pofont, igen. De az egy pofon és a verés között van különbség. A kisfiú miatt volt, mert én nagyon nem akartam még egy gyereket. Lászlót mindig öt lány vette körül. Nem akartam az a nő lenni, aki ül otthon a babával, miközben ő este egyik nőtől jött, reggel meg ment a másikhoz" – magyarázta a Borsnak.

MTI / Sóki Tamás

Eszter szerint Péntek László nem volt fékezhetetlen. "Egyszer, amikor elborult az agya, nagyobbat ütött. Abban a pillanatban megállt, és magába roskadt. Hirtelen haragú, indulatos is tud lenni. Ilyenkor gondolkodás nélkül üt, de nem többet, csak egyet. Volt, hogy napokig csak ült, és nézett maga elé, mert nem tudta feldolgozni, hogy dühében ilyen durva volt" – tette hozzá

A gyilkosság után is hívta a nőt, de "egy szót se szólt a gyilkosságról". "Sem László édesanyja, sem én nem hisszük el, hogy egyedül képes lett volna erre. Bizonyítsa be nekem valaki száz százalékig, hogy mit csinált, és akkor haragudni fogok rá. Nekem is van lányom, átérzem, hogy mit élhetnek át Bándy Kata szülei. De én nem hiszem el, hogy ezt a szörnyűséget ő tette" – mondta Eszter a Borsnak, aki azért is kételkedik az egészben, "mert László fennhordta az orrát".

"Ha egy nő nemet mondott neki, nem erőszakoskodott, hanem elküldte melegebb éghajlatra. Annyira beképzelt volt, hogy bárkit megfőzött. A 45 éves, művelt hölgytől kezdve a 16 éves lányon át mindenkit. Ha ő valakit kinézett, akkor azt meg is kapta. Ha pedig nem sikerült neki, akkor az annyira bántotta az önérzetét, hogy inkább ott is hagyta" – tette hozzá.

Bándy Katát, a Pécsi Rendőr-főkapitányság huszonöt éves pszichológusát 2012. július 8-ára virradó éjjel meggyilkolták. Egy héttel később elfogták a tettest. A 26 éves Péntek László azonnal beismerő vallomást tett. Első fokon tényleges életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték. Másodfokon enyhítettek: 40 év után feltételes szabadlábra bocsátható.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.