2013. november. 18. 10:38 HavariaPress Utolsó frissítés: 2013. november. 18. 10:38 Itthon

Kamaszokra támadtak Ináncson és Abaújszántón

Két esetben is garázdaság gyanújával indított eljárást a rendőrség azt követően, hogy egyszerre többen támadtak egy-egy tizenéves sértettre, két Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen - jelenti a HavariaPress.

Az Encshez közeli Ináncson szombaton késő éjjel, tizenegy óra után támadott meg egy 17 éves helyi fiatalembert egy hasonló korú helyi lakos és annak apja, akik késsel és lapáttal felfegyverkezve hagyták helyben a sértettet. Az abaújszántói vasútállomáson pedig vasárnap délután ért hasonló támadás egy 18 éves makkoshotykai fiatalembert, akit három tizenéves vert össze, előzetes szóváltást követően. A bejelentéseket követően a rendőrök mindkét esetben rövid időn belül azonosították a támadókat, akiket előállítottak a területileg illetékes - encsi, illetve szerencsi - rendőrkapitányságra; mind az ötükkel szemben garázdaság megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.