2013. november. 17. 10:12 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. november. 17. 10:11 Itthon

"Jöjjenek gyorsan" - egy gyerek hívta ki a rendőrséget erőszakos apja miatt

Egy gyermek telefonált szombat este a somogyi rendőrségre, hogy apja meg akarja verni édesanyját. Az apát később előállították a Fonyódi Rendőrkapitányságra és az édesanya kérésére vele szemben ideiglenes megelőző távoltartó határozatot hoztak.

Szombat este nyolc óra körül segélyhívás érkezett a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére. A vonal végén egy gyerek volt, aki bemutatkozott, elmondta lakcímét és azt mondta: édesapja meg akarja verni édesanyját. A beszélgetés során a háttérben veszekedéshez hasonló hangok hallatszottak. A bejelentő ezt követően bontotta a vonalat - olvasható a police.hu-n.

A gyermek kicsit később megint bejelentkezett, "jöjjenek gyorsan” - kérte a rendőröket, majd a vonal megszakadt. Több alkalommal próbálták visszahívni a számot, eleinte kicsengett, de nem vette fel senki, majd később már csak üzenetrögzítő jelentkezett.

Az ügyeletes tisztek és tiszthelyettesek rövid időn belül találtak egy balatonboglári címet, melynél a korábbiakban a gyermek által elmondott utcanév és házszám egyezett. A fonyódi járőrök azonnal a megadott címre indultak, ahol valóban egy családi veszekedés zajlott és bántalmazás is történt.

A cselekmény sértettje az édesanya volt. A segítséget kérő kisfiút is megtalálták a helyszínen, aki elmondta, hogy attól félt, édesapja őt is és testvéreit is bántani fogja, ezért kért segítséget. Az apát előállították a Fonyódi Rendőrkapitányságra és az édesanya kérésére vele szemben ideiglenes megelőző távoltartó határozatot hoztak.
 

Hirdetés
hvg360 Nemes Nikolett 2025. január. 10. 15:00

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

204 ország között Magyarország jár az élen a derékproblémák terén. Hogyan jutottunk idáig? Milyen képességeinket veszítjük el a kevés mozgás következtében, és miként befolyásolja a mentális állapotunk a mozgásszervi problémáinkat? Mi az az exercise snack, és miért kellene úgy, mint egy falat kenyér? Miért tévedés, hogy az úszás a gerincbetegek Szent Grálja, és hogyan kellene jól mozognunk? Ádám Judit gyógytornásztól és Almásy Csilla gyógytornász-fizioterapeutától szinte mindent megtudtunk a gerinc egészségmegőrzéséről, amit csak lehet.