2013. november. 15. 09:04 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 15. 10:36 Itthon

Megvert arab sakkozó: két rendőr és egy taxis áll bíróság elé

A Szegedi Törvényszéken kedden kezdődik a Szaúd Mohamed al-Marzúki egyesült arab emírségekbeli sakkvezető tavaly júniusi bántalmazásával kapcsolatos ügy elsőfokú tárgyalása.

Az ügyben két rendőr és egy civil áll a törvényszék elé. A törzsőrmestert és az őrmester hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntettével, a harmadrendű vádlott taxisofőrt közúti veszélyeztetéssel vádolja az ügyészség.

A vádirat szerint három rendőr, köztük a két vádlott 2012. június 2-án Szegeden civil ruhát viselve járőröztek, illegális migránsokat kerestek.

Hajnalban a Belvárosi hídon meglátták az arab emírségbeli állampolgárságú sértettet és társát, akiket igazoltatni kívántak. A két arab férfi a felszólításra nem állt meg, mindketten futásnak eredtek szállodájuk, a Forrás Hotel felé. Az egyik rendőr gyalogosan, a másik autójával indult utánuk, a harmadrendű vádlott pedig ezt látva taxijával eredt a menekülők nyomába.

A rendőr szolgálati autójával megpróbált a sértett elé vágni, de a férfi tovább futott, egészen addig, míg a taxis hajtott elé járművével, amire Szaúd Mohamed al-Marzúki ráborult, majd tovább szaladt a hotel felé. A szolgálati autóból kiugró rendőrnek sikerült utolérni a sértettet, akit a földre rántott, majd járőrtársával együtt többször ököllel megütötte, megrugdosta. 

A Szegedi Nyomozó Ügyészség az ügyben a társtettességben elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatti indult nyomozást megszüntette, tekintettel arra, hogy nem lehetett megállapítani, hogy az arab férfi a bántalmazással összefüggésben szenvedte el a sérüléseit.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.