2013. november. 14. 13:16 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 14. 13:55 Itthon

Szabadfi tábornok meglepődött 2006-ban, mikor Gyurcsány felhívta

Szabadfi Árpád nyugalmazott rendőr tábornok a rendőri vezetők perén mondta el tanúként, mi történt 2006-ban a tévészékház ostromakor.

A tévészékház ostromakor annak megvédését várta a rendőrségtől a miniszterelnök – mondta Szabadfi Árpád nyugalmazott rendőr tábornok, az országos főkapitány volt általános helyettese tanúként a 2006. őszi események kapcsán rendőri vezetők ellen indult büntetőperben a Fővárosi Törvényszéken csütörtökön.

A tábornok elmondta, hogy meglepődött, amikor Gyurcsány Ferenc felhívta. A miniszterelnök kérdezte tőle, hogy mi történt a Szabadság téren, mit tett a rendőrség, és meg tudja-e védeni a tévészékházat.

Majd egy utasításként is felfogható kérést intézett hozzá, hogy minden törvényes eszközzel mindent tegyenek meg a székház megvédése érdekében, továbbá, hogy tegyen jelentést neki az ott zajló eseményekről – tette hozzá a tanú.

Az országos főkapitány volt helyettese elmondta azt is, hogy ezután Szilvásy György titkosszolgálatokat felügyelő minisztertől megkapta a kormányfő telefonszámát, és amikor Gergényi Péter akkori budapesti rendőrfőkapitány jelentette neki, hogy bejutottak a székházba, ezt telefonon jelentette Gyurcsány Ferencnek.

 

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?