Jogerősen elítélte a Fővárosi Törvényszék Liptai Claudiát közokirat-hamisítás miatt hétfőn. A színésznő, televíziós műsorvezető azért kapott több mint egymillió forintos pénzbüntetést, mert elhunyt édesanyja mozgáskorlátozott-igazolványát használta egy parkolásnál.
A Fővárosi Törvényszék helyben hagyta a Pesti Központi Kerületi februári döntését, amelyben bűnösnek találta Liptai Claudiát és 150 napi tételnyi, naponként 7 ezer forintos pénzbüntetést rótt ki rá.
Az eljárás adatai szerint Liptai Claudia a Centrál Színház Pletykafészek című előadásának főszerepét alakította a vádbeli estén, 2011. április 13-án, amikor gépkocsijával a művészbejárótól nem messze, a VI. kerület Révay utcában leparkolt.
A büntetőperben még az elsőfokú eljárás során tanúként meghallgatott fotóriporter elmondta: a művésznőre várakozott kollégájával, mert arra számítottak, hogy előadás után rajtakapják egy férfi ismerősével, és fényképes riportot készíthetnek. Ez a tervük ugyan meghiúsult, de várakozás közben a tanú lefényképezte a színésznő parkoló gépkocsiját, benne a jól látható mozgáskorlátozott-igazolvánnyal. Utóbb kiderült, hogy az igazolványt 2010 tavaszán állították ki Liptai Claudia édesanyja részére, aki 2010 augusztusában, a vádbeli eset előtt háromnegyed évvel elhunyt.
Az esetről 2011. április 16-tól a bulvármédiában megjelenő cikkek nyomán Liptai Claudia akkori jogi képviselője közleményt juttatott el a nyilvánossághoz, mely szerint a művésznő elnézést kér a történtekért, és vállalja a következményeket.
A nyomozás során Liptai Claudia már tagadta bűnösségét, és részben azzal védekezett, hogy a rokkantkártyát kegyeleti okokból, édesanyja emléke miatt hordta magánál, részben pedig azzal, hogy többnyire igazolhatóan mobiltelefonon egyenlítette ki a parkolási költséget, a vádbeli estén pedig parkolójegyet vett, a rokkantigazolvány feltehetően a napellenzőből eshetett véletlenül a szélvédő mögé, mikor becsapta a jármű ajtaját.
A büntetőperben a vádlott már nem tett vallomást, a másodfokú tárgyaláson nem is jelent meg. Ugyancsak nem vett részt a hétfői tárgyaláson az ügyészség képviselője, a vádhatóság már elsőfokon tudomásul vette a döntést.
Liptai Claudia védője elsősorban azt vitatta, hogy védence szándékos bűncselekményt követett el, továbbá azt mondta: bizonyíték sem szól ügyfele ellen. Az ügyvéd szerint eljárási hibák is történtek az ügyben, például nem rögzítette az elsőfokon eljárt bíróság, hogy kiknek a vallomásait fogadta el. A védő elsősorban felmentést, illetve az ítélet hatályon kívül helyezését kérte.
A törvényszék azonban úgy vélte: az elsőfokú bíróság az eljárási szabályokat betartotta, és valamennyi rendelkezésre álló bizonyítékot értékelt, valamint részletesen beszámolt arról, hogy a döntését mire alapozta.
A bíró indoklása során azt mondta, "a történet egyszerű", a vádlott nem volt jogosult használni a parkolási igazolványt, és amikor a jogosultság időpontja megszűnt, le kellett volna azt adnia. Azzal kapcsolatban, hogy Liptai Claudia korábban azt állította, hogy volt neki jegye, a bíró azt mondta: ilyet nem mutatott be az eljárás során. A törvényszék szerint kétséget kizáróan megállapítható, hogy a vádlott szándékosan elkövette a közokirat-hamisítást, hiszen nem volt jogosult az igazolvány felhasználására.
Az ügyvéd által kifogásolt pénzbüntetés mértékére vonatkozóan a bíró azt mondta: a bűncselekmény elkövetésének időpontjában hatályos jogszabály szerint 30-540 napi tétel közötti volt a pénzbüntetés mértéke, vagyis a bíróság az alsó értékhez közelítő napi tételszámot állapított meg.
Liptai Claudia védője a bíróságról távozóban újságíróknak nem kívánt nyilatkozni, de előrevetítette, hogy felülvizsgálati kérelemmel fognak élni a jogerős döntéssel szemben.