2013. november. 08. 06:20 MTI Utolsó frissítés: 2013. november. 08. 08:38 Itthon

Harmincévnyi "titkos" anyag vált nyílttá

Harminc év minden minősített adatát felülvizsgálták a közigazgatásban, az egymásra pakolva csaknem 14 kilométer magas papírhalmot jelentő több mint nyolcmillió irat egy részének minősítését feloldották, így ezek, ha nem is válnak a jövőben sem azonnal könnyen megismerhetővé, a levéltárakban kutathatók lesznek – írta pénteki számában a Népszava.

A lap közlése szerint az 1980 januárja és 2010 áprilisa között keletkezett összes – titkosnak, bizalmasnak számító – irat újraértékelése hatalmas munka volt: már 1995-ben meg kellett volna kezdeni, de nemhogy a törvény szabta 1999. végi határidőre nem végeztek vele, sok érintett szervezet el sem kezdte addig a dokumentumok tanulmányozását. Ezért 10 évvel kitolták a határidőt, ám az még így is kevésnek bizonyult.

A kormány a "nemzeti minősített adatok" idén június végére befejezett felülvizsgálatáról szóló jelentést szeptember 18-i ülésén tárgyalta és vette tudomásul.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) tájékoztatása szerint "a felülvizsgálat eredményeként a közigazgatásban kezelt minősített iratok 57 százaléka vált nyílttá".

Hirdetés