Gyurcsány Ferenc szerint egyre laposabb lesz az a vita, amely azért pattant ki az október 23-i ünnepi beszédekről, mert Mesterházy Attilát különféle bekiabálásokkal megzavarták.
"Egyre laposabb a vita 23-áról. Csendben jegyzem meg: nem igaz, hogy nem vártam meg Mesterházy beszédének végét. Még tapsoltam is. Aztán, hogy megelőzzük a rendezvényt elhagyó nagy tömeget, Klárival, Vadai Ágival és Molnár Csabával elindultunk kifelé. Majd jött a Himnusz, ezért megálltunk és énekeltünk a többiekkel. Nem kellene abbahagyni ezt a kicsinyes vádaskodást?" – ezt írta ki Facebook-oldalára Gyurcsány Ferenc hétfőn reggel, azt követően, hogy vasárnap este az ATV-n Mesterházy Attila és Bajnai Gordon is bírálta őt.
Az egész vita azért folyik, mert a baloldali ellenzéki erők Műegyetemnél tartott október 23-i nagygyűlésén, amelyen minden párt vezetője egy-egy beszédet mondott, Mesterházy Attila MSZP-elnököt közbekiabálásokkal zavarták meg a nézők, és többek szerint ebben jórészt a Demokratikus Koalíció (DK) jelenlévő hívei vettek részt, még ha a DK igyekszik is cáfolni, hogy ők szervezték volna a dolgot.
A történtekről Bajnai Gordont, majd Mesterházy Attilát is megkérdezték az ATV Szabad szemmel című vasárnapi műsorában. Bajnai azt mondta, hogy Gyurcsány megszegte azon előzetes megállapodásukat, amely szerint nem egymással, hanem Orbán leváltásával foglalkoznak majd beszédükben. Gyurcsány ehhez képest bírálta az MSZP és az Együtt–PM közötti megállapodást, amelyből őket kihagyták. Bajnai amiatt is haragszik Gyurcsányra, hogy az otthagyta a gyűlést Mesterházy beszéde közben, erre írta most a DK elnöke, hogy nem is hagyta ott, hanem még tapsolt is.
Mesterházy szerint pedig igenis szervezett volt a skandálás (azt kiabálták, hogy "Összefogást!"), és szerinte talán még soha nem volt példa arra, hogy hasonló célokért felsorakozó szervezetek előzetes megállapodás alapján megtartott rendezvényén az egyik felszólalóba megpróbálják szervezetten belefojtani a szót.