2013. október. 28. 05:45 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. október. 28. 08:01 Itthon

Blikk: vérlázító módszerrel csaltak ki pénzt egy idős nőtől

Arcátlanul átvert egy idős nőt egy ismeretlen, úgy, hogy a fiának adta ki magát, és kikönyörögte tőle megtakarított pénzét – írja a Blikk.

Vasárnap éjjel egy telefonhívás riasztotta T. Rezsőné Katalint, azt az idős nőt, akinek esetét a Blikk írta meg hétfői számában. A telefonban egy hang a nő fiának adva ki magát azt közölte vele, hogy elrabolták őt, és adja oda a pénzét a lent várakozó taxisnak, különben megölik. Az idős, járókeretes asszony ijedségében nem is kételkedett, és egyből összepakolta pénzét és ékszereit, majd leevickélt az utcán várakozó taxishoz, aki kezet fogott vele, megnézte az átadott szajrét, és bő gázzal elhajtott. A csalóknak még arra is volt érkezésük, hogy egy telefonhívást később is megeresszenek, amelyben a magát a nő fiának kiadó férfi azt kéri a mamájától, hogy ne szóljon a rendőrségnek, majd ő jelentkezik. A nő megfogadta a tanácsot, aztán persze beérkezett egy hívás a valódi fiától, aki az egészből nem értett semmit.

A Blikk emlékeztet rá, hogy Győrben ugyanígy csaltak ki pénzt: ott két nő követelt váltságdíjat az idősektől bajban lévő unokaként bemutatkozva, esetleg azt mondták, hogy a rokon tartozik valakinek, és a pénzért őket küldték. A lapnak a rendőrök elmondták, hogy ezt a fajta bűncselekményt súlyosbítja, hogy az anyagi kár mellett nagy lelki megrázkódtatás is éri a sértetteket, hiszen attól rettegnek, hogy szeretteiknek valóban baja esett.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.