Itthon MTI 2013. október. 10. 11:43

Elfogás Svájcban: az ároktői gyilkosok nem tudtak ellenállni

Egy svájci bérház lakásában fogták el az ároktői banda házi őrizetből megszökött két tagját szerdán kora este a helyi rendőrök – mondta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője csütörtökön.

A rendőrség az elfogás körülményeiről még annyit közölt, hogy a két férfi nem tudott ellenállást tanúsítani. Azt, hogy miként menekültek el Magyarországról, még vizsgálja a rendőrség – tette hozzá Kovács Viktória szóvivő.

Az ügyészség szerint a hattagú banda 2008-2009-ben tucatnyi alkalommal támadt rá gátlástalan, embertelen módon 70-80 éves emberekre Budapest peremkerületeiben és vidéken. Két idős ember belehalt sérüléseibe, a vádhatóság szerint több másik esetben is megállapítható az emberölés kísérlete.

MTI / Beliczay László

Az ároktői banda tagjainak ügyében lassan öt éve folyik a büntetőeljárás, ezen belül az elsőfokú büntetőper két éve. Perbeszédében az ügyész néhány hete öt vádlottra javasolt tényleges életfogytiglant. A rendőrség múlt szombat délelőtt tette közzé, hogy péntek éjjel megszökött a házi őrizetből az ároktői banda két tagja.

Az ORFK kommunikációs szolgálata szerda este honlapján közölte, hogy a 26 éves R. Henrik és az 51 éves id. R. Elemér elfogása érdekében a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a nemzetközi együttműködés lehetőségeit is igénybe vette, és a Svájci Szövetségi Rendőrség célkörözési egysége Oftringenben elfogta a két férfit.

Gulyás Gergely fideszes képviselő szerdán sajtótájékoztatón jelentette be, az ároktői banda ügye miatt pártja többek között azt kezdeményezi, hogy a jövőben a legsúlyosabb bűncselekmények esetén ne legyen felső határa az előzetes letartóztatás időtartamának.

 

 

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.