Folyamatosan hívogatták és sms-ekkel bombázták Szlovákiából a négy ember halálát okozó Eva Rezesovát a baleset éjszakáján, miközben terepjáróval a végzetes ütközés helyszíne felé száguldott. A hvg.hu birtokába került a szlovák milliomosnő híváslistája, amelyben egy sor furcsaság van. A rendőrség „megfelelő eszköz” híján még a SIM kártyát sem tudta kivenni a készülékből, sőt, nyomozás közben visszaadták a lefoglalt mobilt a vádlottnak.
„Eva nem ihatott alkoholt, mert nem bírta”, ha ivott, hisztérikus viselkedés lett úrrá rajta. (…) Ha ivott, előfordult, hogy „menekült otthonról, ami azt jelentette, hogy beült a kocsijába, és azzal elment, nem lehetett telefonon sem elérni. Utána rájöttem arra, hogy ezt azért csinálta, mert élvezte, hogy ilyenkor mindenki aggódik érte, és mindenki őt keresi” – így beszélt a tavaly M3-on halálos balesetet okozó Eva Rezesováról korábbi élettársa, egyik kislányának apja, Erik Fischer, amikor tanúvallomást tett a magyar rendőrségen. A férfi meg nem erősített információink szerint maga jelentkezett a hatóságnál, amely – egy birtokunkba került rendőrségi feljegyzés alapján – eredetileg ki sem akarta hallgatni.
A hvg.hu birtokába került tanúkihallgatási jegyzőkönyv szerint Fischer nyíltan beszámolt arról is, hogyan romlott meg a viszonyuk, szerinte elsősorban Rezesova családja, illetve a nő súlyosbodó alkoholproblémái miatt. Arról is beszélt, hogy szétköltözésük után is többször megjelent nála egykori párja, utoljára pont a balesetet megelőző éjjel fél 2 és 2 között. Csak a nő BMW terepjáróját látta az ablakból, mert mire kiért, az autó elhajtott. Nem sokkal utána egy szerinte érthetetlen sms-t kapott Rezesovától, amire még vissza is írt neki, hogy biztos megint részeg.
Hogy ezt követően a baleset éjszakája, 2012. augusztus 21-e is egy Fischer vallomásában körülírt alkalmakhoz hasonló autóba bevágódva „menekülés” volt-e, miközben aggódva próbálják elérni, nem tudni. Rezesovát többek között négy ember halálát okozó ittas állapotban elkövetett járművezetéssel vádolják, a szervezetében kimutatott alkohol mennyiségét, befolyásoló hatását a még zajló bírósági eljárás során több szakértői véleményben elemezték. A másik fő kérdés a sebesség, illetve Rezesova állítása, miszerint olyan hirtelen tért ki elé a Fiat, hogy már nem tudta elkerülni az ütközést.
Ugyanakkor érdekes információkkal szolgálhatott volna a baleset éjszakájáról Rezesova mobiljának részletes, szolgáltatótól kikért híváslistája, amely a hvg.hu birtokába került. A híváslista, illetve a Rezesova iPhone-jára vonatkozó hatósági intézkedések egy sor szakmai kérdést felvetnek az egész vizsgálattal kapcsolatban, amelyeket hiába tettünk fel a rendőrségnek, a bíróságnak, vagy az adatokat szolgáltató mobilcégnek.
Folyamatosan hívogatták
Az elsőre legfeltűnőbb dolog a hajnali időponthoz képest szokatlanul nagy adatforgalom: 38 tétel szerepel Rezesova híváslistáján nagyjából másfél óra alatt, attól kezdve, hogy az északi országhatárhoz közeli novajidrányi bázisállomás észleli a mobilját 3 óra 12 perckor a baleset valószínűsíthető időpontjáig, 4 óra 45-ig. Pedig a közel negyven valamilyen típusú mobilkommunikációba nem számoltuk bele a listán szintén szereplő GPRS adatátviteleket, illetve a magyar szolgáltatótól érkező, vélhetően rendszerüzeneteket.
A híváslisták, illetve az ezekről készült rendőrségi jelentés alapján nyilvánvaló, hogy a balesetet megelőző órákban a Szlovákiából Magyarországra autózó Rezesova folyamatosan mobilozott, méghozzá ugyanazzal az öt személlyel: oda-vissza keresik egymást, sorra jönnek az sms-ek, van, hogy nem veszi fel annak a hívását, akivel 2 perccel korábban beszélt. A listában nagyon sok a továbbirányított hívás, vélhetően a bekapcsoló hangpostára.
Csak egy példa a folyamatos és hektikus mobilozás érzékeltetésére: a telefonban „Mamka” néven szereplő hívónak – aki az elnevezés alapján valószínűsíthetően a bírósági tárgyalásokon is megjelenő édesanyja – nem vette fel a telefont, mikor a híváslista alapján a baleset előtt kevesebb mint tíz perccel kereste. Ugyanakkor egy másik női nevet 1:42-kor, 1:48-kor, 1:52-kor és 1:59-kor is felhív, ugyanez a nő visszahívja 2:31-kor, 2:32-kor, majd Rezesova 2:42-kor megint rácsörög, de 2:46-kor már nem veszi fel neki a telefont, 2:57-kor viszont röviden, egy percig megint beszélnek. Egy Duso becenéven elmentett személy 2:58-kor kezdi hívogatni, van, hogy percenként, neki is olykor nem veszi fel a telefont, máskor beszélnek, de mellette sms-t is próbál küldeni neki.
A baleset előtti percben is telefonált?
A Plus 1 deň szlovák napilap szerint a milliomosnő a baleset előtt néhány másodperccel beszélt telefonon barátjával, Lukáš Trnovskýval (a párról ezen a szlovák oldalon több családi fotót is találni). A hvg.hu birtokába került híváslistán teljes nevek nem szerepelnek, de van egy „Laska” néven elmentett szám, amely szlovákul azt jelenti, hogy szerelmem. Erről a számról is hasonló intenzitással keresték Rezesovát a balesetet megelőző órákban, de vele többször beszélt is Rezesova, ezeket egy birtokunkba került iratban külön is kilistázták. Ennek a listának az adatai nem vágnak egyben mindenhol a másik, összesítő híváslistával, sem a hivatkozott rendőrségi jelentéssel.
„Laska” a birtokunkba került adatok alapján a balesetet megelőző alig fél órán belül 4:20-kor, 4:25-kor, 4:34-kor és 4:44-kor is felhívta Rezesovát, aki nagyon röviden – olykor csak pár másodpercre – ezeket a hívásokat fogadta is. A jelentésben ezek közül a hívások közül nem is szerepel mindegyik, a másik híváslistában pedig további nem fogadott hívások is vannak ugyanerről a telefonszámról.
A baleset a szakértők szerint 4:45 körül történt, a nyomozás adataira építő vádiratban információink a következő megfogalmazás szerepel: „04 óra 45 percet megelőző – pontosan meg nem határozható időpontban” ütközött neki Rezesova BMW X5-e hátulról a belső sávban éppen egy nyerges vontatót előző Fiat Puntónak, amelynek mind a négy utasa meghalt. A híváslista szerint Rezesovának 4:43-kor egy, 4:44-kor pedig két „sikertelen” bejövő hívása is volt, míg a másik lista szerint „Laska”-val még beszélt is ugyanabban a percben, 4:44-kor. A szolgáltató adatai alapján ez az utolsó hívás – a vádirat alapján talán a baleset percében – 3 másodperc után véget ért.
Ugyanerről, a „Laska” néven elmentett számról percekkel a baleset után, 4:54-kor újra hívják Rezesovát, és a híváslistában ez 9 másodpercig tartó bejövő „hívás”-ként szerepel, vagyis az adatok alapján úgy tűnik, mintha a telefont fel is vették volna. Ezzel szemben a tárgyaláson több tanú, illetve maga Rezesova is azt állította, hogy miután kimászott a fejtetőre fordult terepjáró hátsó ablakán, az autó közelében tartózkodott, soha nem merült fel, hogy telefonált volna bárkivel.
Miért hívogatták öten azon az éjszakán?
A telefont ráadásul benn a kocsiban találták meg, legalábbis az iratokban akkor bukkan fel, mikor rögzítik, hogy más tárgyak mellett ezt is megtalálták a gödöllői telephelyre beszállított BMW-ben. Ebben az szerepel, hogy a „vezető ülés előtti padlólemezről” került elő az iPhone készülék, amit le is fotóztak. Az már korábban ismert volt, hogy Rezesova nem volt bekötve, de ebben a jelentésben olvasható az is – és ezt egy a dokumentumhoz csatolt fotón is megörökítették –, hogy a vezető oldali biztonsági öv „az ülés háta mögött áthúzva becsatolt állapotban volt”, vagyis az övet szándékosan a sofőr ülése mögött tartották a baleset idején.
A nyomozás során információink szerint senkit nem hallgattak ki azok közül, akik – gyakorlatilag a baleset percében is – mobilon kommunikáltak, vagy kommunikálni próbáltak Rezesovával, pedig ők valószínűleg tudják, milyen állapotban vezetett, illetve magyarázattal szolgálhattak volna arra, miért hívogatják többen folyamatosan.
A bíróság az egyik tárgyaláson meghallgatta tanúként a szolgáltató Vodafone egyik munkatársát, akit sikerült elérnünk, de nem akart nyilatkozni a listák közötti látszólagos ellentmondásokra vonatkozó kérdéseinkre. Helyette megkeresésünkre Tóth Béla, a Vodafone biztonsági igazgatója válaszolt, miszerint a listában „szigorúan – és súlyos szankciókkal – védett személyes adatok” vannak, amit kizárólag a hatóságnak adnak ki, „harmadik felek részére, beleértve a sajtó munkatársait is, semmiféle további tájékoztatást, értelmezést, útmutatást, nem tudnak nyújtani”. Arra a felvetésünkre, hogy a nyilvános tárgyaláson is elhangzott információkról lenne szó, a cég már nem válaszolt.
„A védelem végig arra hivatkozott, hogy a vádlott hangvezérléssel, Bluetooth-on keresztül telefonált, így ennek semmi köze nem lehet a balesethez. Ugyanakkor nem is vizsgálták, hogy ez valóban így történt-e, vagy kézzel babrált-e valamit a telefonon ilyen nagy sebességnél” – mondta a hvg.hu-nak Hantos Ádám ügyvéd, a balesetben elhunyt két házaspár hozzátartozóinak a jogi képviselője. Tudomása szerint a mobilcella-információkat abból a szempontból sem vizsgálták, hogy milyen sebességgel vezetett Rezesova, arra hivatkozva, hogy a Vodafone rendszere és az autópályán lévő kamerák időbeállítása eltér egymástól. A vádhatóság szerint a szlovák milliomosnő a megengedett 130 km/h sebességet jelentősen túllépve, 170-180-cal száguldott az M3 autópályán, de ezt még több igazságügyi szakértői vélemény segítségével próbálja megállapítani a bíróság. Az egyik szakértő szerint közvetlenül a balesetet megelőző percekben a szlovák nő 175,6 km/h-s átlagsebességgel haladt – egyáltalán nem mindegy tehát, hogy bármi elvonta-e a figyelmét a vezetésről.
Az ügyvéd szerint a tárgyaláson a Vodafone munkatársa több kérdésre nem tudott pontos választ adni, de szerinte az egész kérdéskörnek nem tulajdonítottak nagy jelentőséget az eljáró hatóságok, mert elkönyvelték, hogy a kocsiban Bluetooth volt. Hantos tudomása szerint sem idézték be, vagy kérdezték ki a Rezesovát telefonon hívogató embereket, így a vele többször beszélő élettársát sem. Hantos arról sem tud, hogy az eljárás során ellenőrizték volna a telefon, illetve az autó kommunikációs beállításait annak megállapítására, működhetett-e úgy a bluetooth-os adatátvitel, ahogy Rezesová elmondása alapján működnie kellett volna.
Egy névtelenséget kérő biztonsági szakértő szerint a rendőrségnek pontosan rögzítenie kellett volna, hogy a telefont az autóban hol, milyen körülmények közt találták meg, még közvetlenül a baleset után, nem csak a telepre beszállítást követően. „Tényleg nem kellett levennie a kezét a kormányról, volt esetleg a készülékben ehhez autós kártya, illetve a BMW-ben milyen kommunikációs rendszer volt, a listában jelölt GPRS adatátvitel mit jelent, navigációs térképek letöltése, vagy interneten skype-olt, esetleg képeket nézegetett?” – sorolta a felmerülő kérdéseket forrásunk.
Egy iPhone "eszköz" sem akadt a rendőrségen
A birtokunkba csak egyetlen olyan rendőrségi anyag került, amely részletesebben foglalkozik a telefonnal: a „napi tevékenységről” készült jelentésben két rendőr leírja, hogyan kapcsolják be az iPhone 4-et, és rögzítenek belőle egyes információkat, így – a Vodafone hívásinformációival helyenként nem egybevágó – híváslistát, illetve olyan alapadatot, mint a telefonkönyvbe felvett kontaktok számát.
A rendőrségi jelentésben nincs nyoma annak, hogy kimentettek volna információkat, illetve bevontak volna bármilyen, ehhez a típushoz jobban értő szakértőt, miközben még azt is feltüntették, hogy „az érintőképernyő érzékenysége miatt” három számot véletlenül felhívtak, de „azonnal megszakították” a hívást. A sértett hozzátartozóit képviselő ügyvédet hiába kérdeztük további vizsgálatokról, nem tud arról, hogy a baleset éjszakáját megelőző mobilozásról más szakértői vélemény készült volna.
A mobilra vonatkozó rendőrségi jelentés azzal végződik, hogy a SIM kártyát nem tudták kivenni a telefonból, mert ennek „az iphone egységből való eltávolítása csak megfelelő eszközzel lehetséges, amely hatóságom rendelkezésére nem állt”. Az iPhone-hoz valóban tartozik egy „eszköz”, amit a készülékbe benyomva kivehető a kártya, ez azonban a megkérdezett szakértők és iPhone-tulajdonosok egybehangzó állítása szerint akár egy gombostűvel vagy gémkapoccsal helyettesíthető, ráadásul bármelyik típusú iPhone kulcsa használható lett volna.
Már nyomozás közben visszaadták a telefont
A rendőrség ráadásul az iPhone-t már a nyomozás közben kiadta Rezesovának – a vádirat szerint a bűnjelek közül csak ezt, illetve a szintén autóban megtalált tabletjét. Információink szerint erről egy külön rendőrségi átadás-átvételi dokumentum készült, amelyben "a mai napon" a hivatalos helységben kiadják a készülékeket, csak éppen a dátum marad le, így hivatalosan nem is lehetne megállapítani, mikortól nincs a hatóság birtokában a mobil. A biztonsági területen dolgozó, híváslistákhoz értő forrásunk egyszerűen érthetetlennek nevezte pont a telefon visszaadását, hiszen szerinte erről rengeteg hasznos információt ki lehetett volna nyerni a bizonyítási eljárás során, míg így ezek simán megsemmisíthetők. „Ha van egy kis esze, azonnal beledobta a Dunába” – jegyezte meg.
Szerettük volna megkérdezni a nyomozó hatóságot a birtokunkba került dokumentumok alapján felmerült kérdésekről, de a Pest Megyeri Rendőr-főkapitányságtól azt a választ kaptuk: a nyomozás már lezárult, az iratokat átadták a vádat képviselő főügyészségnek, így ettől kezdve ők már nem jogosultak válaszolni. A Pest Megyei Főügyészség viszont arra hivatkozott, hogy már folyik a tárgyalás, keressük a bíróságot. Ezután a Budapest Környéki Törvényszékre is eljuttattuk részletes kérdéssorunkat, itt viszont azt közölték, hogy a felvetett kérdések bizonyítékra vonatkoznak, amiket csak a bizonyítási eljárás lezárulta után, már magában az ítéletben fog értékelni a bíróság.