2013. október. 08. 20:58 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 08. 20:57 Itthon

Kifakadt a békéscsabai polgármester Bajnai miatt

Békéscsaba nem kér sem az erőszakból, sem az alkalmatlanságból - reagált Vantara Gyula (Fidesz-KDNP), Békéscsaba polgármestere kedden az Együtt-PM szövetség vezetője, Bajnai Gordon aznapi békéscsabai sajtótájékoztatójára.

Bajnai Gordon egyebek között azt mondta, hogy a kormány elégtelen munkáját Békéscsabán is sokan megtapasztalhatják, hiszen a város közúton az elmúlt három évben nem került közelebb az ország központjához, most 2023-ra tervezik az M44-es autópálya teljes kiépítését, noha már az ő kormányzása idején is folyt az előkészítése.

Vantara Gyula erre közleményben reagált, amelyben azt írta, "Békéscsabának semmi szüksége arra az erőszakos és szélsőséges politikára, amit Bajnai Gordon manapság tud kínálni. A békéscsabaiak a nyugalomra és a nyugodt építkezésre szavaztak, nem kérnek azokból, akik tönkretették az országot, a várost, és soha sem a magyar családok oldalán álltak". 

A polgármester szerint "a Gyurcsány és a Bajnai kormány megduplázta a munkanélküliséget, keservessé tette a mindennapi megélhetést itt Békéscsabán is. Sorozatos megszorításokkal sújtották a magyar embereket, csökkentették a béreket, a nyugdíjakat és a családtámogatásokat is".

Vantara Gyula hozzátette, hogy "ha Bajnai Gordonon múlna, ma is a családok, a nyugdíjasok és a munkavállalók húznák a rövidebbet. Eltörölnék a rezsicsökkentést, újra magas adókkal sújtanák újra a fizetéseket, családok ezreitől vennék el a családi adókedvezményt és csökkentené a minimálbért. Békéscsaba nem hagyja magát!".

 

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.