2013. október. 03. 16:49 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 03. 17:11 Itthon

Karácsony visszavágott Rogánnak az Orbán-szobor ügyben

Karácsony Gergely véleménye szerint a Fidesz frakcióvezetőjének, Rogán Antalnak "inkább a bajai választási csalás felelőseit kellene megkeresnie", ahelyett, hogy az ő és Kónya Péter eltávolítására szólítja fel az Együtt–PM szövetséget vezető Bajnai Gordont.

A független képviselő arra reagált, hogy Rogán Antal felszólította Bajnai Gordont, hogy utasítsa el a Magyar Szolidaritás Mozgalom vasárnapi demonstrációján történteket, szakítson meg minden politikai kapcsolatot azokkal, akik a szervezésben részt vettek, és távolítsa el mozgalmának vezetéséből Kónya Pétert, illetve Karácsony Gergelyt.    

Az ellenzéki politikus azt mondta, vasárnap ott volt a rendezvényen, de nem vett részt annak előkészítésében és csak a Clark Ádám téren szembesült azzal, hogy mi történik. Az MTI kérdésére hozzátette: nem érez személyes felelősséget a történtekért. A képviselő egyúttal megismételte korábbi kijelentését, amelyik szerint az ő személyes ízlésénél radikálisabb volt az akció.

A Magyar Szolidaritás Mozgalom fővárosi Clark Ádám téren tartott vasárnapi demonstrációjának a végén lelepleztek egy Orbán Viktort ábrázoló bronzszínű hungarocellszobrot, majd ezt aktivisták ledöntötték úgy, hogy a Sztálin-szobor egykori ledöntésére emlékeztető módon a csizmája a talapzaton maradt. A tömeg ezután elindult át a Lánchídon, és a Terror Háza Múzeumhoz vitték a feldarabolt szobrot, ahol a maradványokat felállították. A szobormaradványt az egyik demonstráló ököllel ütötte, volt olyan is, aki késsel vágott ki belőle egy darabot, és akadt, aki ráfeküdt.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.