Az NNI nyomoz a fideszes alpolgármester ügyében
Átvette a nyomozást a szombathelyi drogos videó ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) – írta a Blikk. A felvételen többek szerint Lazáry Viktor fideszes alpolgármester látható, aki viszont tagadta a vádakat.
A szervezett bűnözés elleni főosztály munkatársai már a helyszínre utaztak, elkezdődött az adatgyűjtés, és kihallgatások is lesznek – közölte a Blikk, amelynek az információit az NNI is megerősítette.
A beszámoló úgy fogalmaz, egyre bizonyosabbnak látszik, hogy nem manipulált videofelvételt adtak át a rendőrségnek a helyi szocialisták, és a nyomozók komolyan veszik a további fényképeket, többek között a vélt dílerre vonatkozó információkat is.
A város MSZP-frakciója múlt hét csütörtökön hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen egy férfi fehér port szív fel az orrába egy asztalról – idézte fel a Blikk.
A meglehetősen rossz minőségű képeken többen felismerni vélték Lazáry Viktor alpolgármestert, aki tagadta, hogy ő lenne a képen. Nem mondott le posztjáról, és város vezetője is egyelőre bizalmáról biztosította.