2013. október. 02. 16:26 MTI Utolsó frissítés: 2013. október. 02. 16:20 Itthon

Vádat emeltek egy vecsési adócsaló ellen

Az adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy vecsési férfi ellen a Somogy Megyei Főügyészség - tudatta a vádhatóság szerdán.

A vádlott egy siófoki cég tulajdonosának szóbeli megbízása alapján a cég nevében cukor-nagykereskedelmi tevékenységet folytatott - olvasható a közleményben. Ő kutatta fel a szállítókat és a vevőket, intézte a költségszámlák beszerzését, a pénzkezelés is az ő kezében összpontosult, a könyveléshez és az adóbevalláshoz szükséges számlák, okiratok körét is ő határozta meg. 

A vádlott a kft. nevében ismeretlen szállítóktól számla nélkül szerzett be cukrot, valamint étolajat, az árubeszerzés költségeit pedig egy fantomcég nevében kiállított fiktív számlákkal igazolta le. A kft. könyvelője a vádlott által kiállított és neki átadott 156 számlát felhasználva készíttette el a cég adóbevallását, melynek ezáltal az adófizetési kötelezettsége 125,5 millió forintot meghaladó összeggel csökkent 2009-ben.

A Somogy Megyei Főügyészség a vádiratban végrehajtandó szabadságvesztést, közügyektől eltiltást, pénzbüntetés kiszabását, valamint vagyonelkobzást kért a vádlottra.

 

Hirdetés
hvg360 Nyusztay Máté 2025. május. 11. 19:30

Most ért be Elon Musk törleszkedése: Trump beszántaná a NASA-t és tálcán kínálná fel a Holdat Kínának

Vártuk, mégsem sejtettük, hogy ennyire drámai lesz, amikor a Trump-Musk-dodzsem ámokfutása eléri az amerikai űrkutatást is. Az egy dolog, hogy megtizedelnék a NASA-t, kukáznák a középtávú holdprogramot, a Nemzetközi Űrállomást, továbbá az egyetlen űrhajót, amit a NASA végre ki tudott izzadni – csakhogy félő, hogy ezzel gyakorlatilag átpasszolják az USA űrbeli dominanciáját Kínának.