Egyértelmű nyomok árulkodnak a Bükki Nemzeti Parkban arról, hogy hosszú évek után ismét szabadon születtek farkaskölykök. Néhány évtizedet kellett várni arra, hogy ez a fokozottan védett nagyragadozó faj újra élőhelyet találjon magának magyarországi erdőkben. Igaz, a becslések szerint számuk még nem éri el az egy tucatot. Ám már ez is elég ahhoz, hogy megkezdődjön a lakosság felkészítése egy véletlen találkozásra.
Több évtizeden át sem a vadászok, sem a természetvédelmi szakemberek nem észleltek nagyragadozókat erdeinkben. Az utóbbi néhány évben azonban valami megváltozott. A fokozottan védett hiúz néhány egyede a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának területén, a Mátrában és a Bükkben már állandó jelleggel jelen van, de napjainkra a farkasok esetében sem lehet csupán kóborló állatokat említeni. "A megfigyelések alapján itt élő és állandósult családról beszélhetünk" – nyilatkozta a hvg.hu-nak a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi szakembere. Gombkötő Péter szerint ezek az állatok mintegy ötszáz négyzetkilométernyi területen mozognak, akár az országhatárokon át is kijelölhetik territóriumukat, ezért nehéz pontosan meghatározni a számukat.
Farkas időszakos felbukkanását valószínűsítették már a Heves-Borsodi-dombság erdőségeiben, amit azonban a faj feltehetően összeköttetési útként használ a szlovákiai állomány irányába. Az viszont biztos, hogy a Bükk-hegység nyugati részén és annak hegylábi lefutásain rendszeresen észlelhető egy farkas család. Az ő jelenlétük nemrég állandósult. Gombkötő Péter és kollégái állítják, a teljes hazai farkas állomány még biztosan nem éri el a tíz egyedet, ami például a szlovákiai populációhoz mérten szinte észrevehetetlenül kis számnak tekinthető.
A kutyák is veszélyesek rájuk
A természetvédelmi szakember szerencsésnek tartja, hogy a farkas a hazai jogszabályok szerint fokozottan védett állatnak minősül, pénzben kifejezett természetvédelmi értéke egyedenként 250 000 Ft. Sajnos, ezek a kis létszámú állományok nagyon sérülékenyek, akár a kutyák által terjesztett betegségek (szopornyica) is kipusztíthatnak egy farkas családot.
Pedig a farkasoknak jelentős szerepe van az egészséges trófeás vadállomány fenntartásában is, ahogyan azt Szlovákiában kimutatták. Ahol jelen vannak, ott kisebb a veszélye a vaddisznóállományt sújtó pestisjárványok kialakulásának, de a szarvas borjak is nagyobb súllyal születnek. Ennek oka az, hogy az állatok főként a gyengébb kondíciójú, beteg, esetleg sérült csülkös vadállományt tekintik zsákmánynak. Ezért is fontos a csúcsragadozók jelenléte a hazai természetes életközösségekben.
Bár hazánkban alig akad példa erre, de a külföldi, például kárpáti farkas falkák jelentős mértékben károsíthatják a felügyelet nélkül hagyott birkanyájakat. A farkas által lakott terület megköveteli - ahogy egyébként máshol sem nélkülözhető – a megfelelő őrzőkutyák és az állatállomány melletti pásztor folyamatos jelenlétét, illetve a haszonállatok megfelelő műszaki védelmét. A ragadozókat távol tartja a villanypásztor működtetése és a biztonságos éjszakai pihenőhelyek kialakítása. A nem megfelelő felkészültséggel és fegyelemmel működtetett állattartó telepek mindig is sajnálatos kárvallottjai lehetnek a nagyragadozók tevékenységének. A hazai esetleges károk megelőzése érdekében hívja fel a gazdák figyelmét Gombkötő Péter a kiképzett kuvaszok tartására, mert azok alkalmasak a farkasok elriasztására a rájuk bízott területről.
A ragadozók aktivitása amúgy egyre növekszik a Bükki Nemzeti Park területén, amit jól mutat, hogy 2013-ban már többször is észlelték a jelenlétüket. A BNPI abban a szerencsés helyzetben van, hogy részt vehet a "Fenntartható természetvédelem a magyarországi Natura 2000 területeken" projektben, melynek a Svájci-Magyar Együttműködési Program biztosítja a keretét. Ők jelentős anyagi támogatással segítik a hazai erdők, s az ott élő nagyragadozók kutatását. A projekt nagyragadozós részét a Szent István Egyetem munkatársaival végzik. A svájci támogatású projekt egyik célja a hazai erdők sokféleségének, megőrzésének elősegítése, melynek egyik fő eleme a hazai nagyragadozók állományainak minél pontosabb, zavarástól mentes felderítése, valamint a nagyragadozó kutatásának módszertani kidolgozása.
Nagyon fontos azonban e fajok valós szerepének megismertetése, a társadalmi szintű elfogadás kialakításának, a "velünk élő" nagyragadozók jelenlétének tudatosítása. Lényegi kérdés hazai visszatelepülésüknek a társadalmi kommunikációja és az ezzel járó esetleges konfliktushelyzetek megoldása – fejtette ki Gombkötő Péter.
Ha találkoznánk…
Egy tapasztalt vadász szerint a farkasok jelenléte nem jelent különleges veszélyhelyzetet, hiszen a szomszédos országokból sem érkeznek hírek arról, hogy emberre támadnának. A jövőben viszont tartózkodni kell attól, hogy a látogatott kirándulóhelyeken ételmaradékot hagyjunk hátra, hogy azzal se csábítsuk közelünkbe az állatot. Ha mégis felbukkanna, maradjunk csendben, amíg nem távozik.
Bélapátfalva és Szilvásvárad térségében amúgy 2011-ben az állattartók körében komoly riadalmat okozott a farkas megjelenése, amire számos elhullott állat volt a bizonyíték. A bélapátfalvai Erdélyi Istvánnak augusztustól decemberig 14 tenyészállatát, birkáit és kecskéit ölte meg. A gazda a kár összegét egymillió forintra becsülte, de kártérítést azóta sem kapott. Azt meséli, 1,4 méter magas karámba jutott be a farkas úgy, hogy betörte a bejárati kaput, majd eltörte az állatok nyakcsigolyáját. Mivel a harapás helyén nem voltak vérnyomok, ezért volt kizárható a kóbor kutyák támadása. Utána a farkas számára védettnek tűnő helyre húzgálta a tetemeket és ott lakmározott belőlük. Két őrzőkutyáját, a kaukázusi juhászt és a komondort akkor még kötve tartotta Erdélyi, róluk azóta lekerült a lánc.
A történtek után körbejárt egy jókora területet a kutyáival, azok sok szagmintát találtak, mire válaszul a kaukázusi is megjelölte a territóriumát, és talán ez hatott, mert azóta nem tért vissza a farkas. Erdélyi István hozzátette, nem csak az ő állatait támadta meg, mert a környéken több láncon tartott kutyát is megölt, sőt macskák tetemére is bukkantak arrafelé. A farkasok elfogadtatására, népszerűsítésére ezután néhány példányt a helyi kultúrházban mutattak be az érdeklődőknek a BNPI szakemberei, illusztrálva, hogy nem kimondottan vérengző vadállatokról van szó.
