Övtáskából előhúzott 100 euróssal vesztegetett volna meg rendőröket egy férfi
Gyorsított eljárásban tárgyalják annak a lengyel állampolgárnak az ügyét, aki egy 100 euróssal vesztegette volna meg a Készenléti Rendőrség járőreit az I. kerületben.
A Budapesti Nyomozó Ügyészségen kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntette miatt indult eljárás egy lengyel állampolgárral szemben - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész.
A férfit szeptember 12-én este nyolc körül az I. kerületi Király lépcsőnél igazoltatták a Készenléti Rendőrség rendőr járőrei. A férfi a személyazonosságának igazolását megtagadta, ezért a járőrök közölték vele, hogy előállítják az I. kerületi rendőrkapitányságra.
Amikor a szolgálati gépjárműhöz értek, a gyanúsított az övtáskájából elővett egy 100 eurós bankjegyet. Cserébe azt várta, hogy egy nála lévő CD-tokot odaadhassa az autóban mellette ülő, nem igazoltatott társának, hogy ne vizsgálják át annak tartalmát. Az intézkedő járőrök közölték vele, hogy erre nincs lehetőség, majd a tokot átvizsgálták, és kábítószergyanús anyagokat és anyagmaradványokat találtak, amelyet lefoglaltak.
A fenti cselekmény az ügyészség közleménye szerint kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntettének megállapítására alkalmas, amelynek törvény szerinti büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés. A kábítószerrel visszaélés vétsége miatt a az I. kerületi rendőrkapitányság folytat eljárást.
A Budapesti Nyomozó Ügyészségen gyanúsítottként kihallgatott, majd szeptember 14-től előzetes letartóztatásban lévő terheltet szerdán reggel 9 órakor gyorsított eljárásban a Fővárosi Törvényszék elé állítják.