2013. szeptember. 23. 06:53 MTI Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 23. 05:47 Itthon

VM-államtitkár: a nagygazdaságok a földprogram vesztesei

Bitay Márton Örs szerint a földprogram vesztesei a nagygazdaságok. A kormány a földre nem üzleti kérdésként tekint - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) állami földprogramért felelős államtitkára a Népszavának.

A lap hétfői számában közölt interjúban kifejtette: nagyjából 250 ezer hektár földet hirdettek meg, s a nyertesek számát összevetve azzal, hány esetben történtek olyan ügyek, amelyeket a sajtó felkapott, nem rossz az arány. Kijelentette: az új rendszer vesztesei a nagyok, mert tőlük földet vesznek el, és megpróbálják odaadni a kicsiknek.

Beszélt arról is, hogy a pályázati rendszer mindenkit támogat, aki a mezőgazdaságból akar megélni, ezért nem zárják ki azt sem, aki soha életében egy kapát sem fogott a kezébe.

Az államtitkár szerint a Hortobágyon "nem lesz esztelen darabolás". Olyan méretű birtoktesteket hirdettek, amelyeken a gazdálkodási és természetvédelmi előírások maradéktalanul érvényesülhetnek.

Úgy vélekedett, nehéz átláthatóbbat elképzelni, mint hogy a vesztes visszakapja a pályázatát. Hozzátette: a bírálati lapot tárolnia kell a földalapkezelő szervezetnek és a nemzeti parkoknak is. Azon szerepel, hogy mire mennyi pontot kapott a pályázó, és miért.

A kormány szerint szükséges a nagygazdaság, nagyon fontos termelési központ, de nem a felét kell adnia az agráriumnak, hanem 20 százalék körüli részét - mondta.

Ez a kormány nem üzleti kérdésként tekint a földre - válaszolta arra a kérdésre, nem kellene-e inkább a piacra bízni, hogy milyen arányban legyenek az agráriumban nagy társaságok, illetve családi gazdaságok.

Arra a felvetésre, hogy ha az a kormány célja, hogy minél többen éljenek meg a földből, miért nem a sokakat foglalkoztató nagyüzemeket támogatják, úgy reagált: agrárpolitikai szempontból nem mindegy, hogy egy nagy helyen dolgoznak sokan, vagy sok kis helyen foglalkoztatják az embereket. "A kisgazdaságok önálló entitások. Így a megfelelő haszon is a megfelelő helyen fog keletkezni".

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.