Friss képeket közölt a Budapesti Közlekedési Központ a 4-es metró Újbuda-központ elnevezésű megállójáról. Az építészeti kialakítás a minimál stílusjegyeket követi, a belső tér nagyon világos, a víz pedig központi motívumként van jelen az állomásbútoroktól kezdve egészen a függő mennyezetig.
Az új metróvonal – végleges nevén – Újbuda-központ megállója a Fehérvári út, a Bocskai út és az Október huszonharmadika utca kereszteződésében, több villamosvonal közvetlen szomszédságában van.
A megálló közelségét a Móricz Zsigmond körtérhez számos szakmai vita övezte, de a szakemberek végül a megépítés mellett döntöttek – emlékeztet a Budapesti Közlekedési Központ Facebook-oldalán. A mérlegelés során fontos szempont volt ugyanis, hogy megmaradjon innen, ebből az állomásból egy esetleges majdani szárnyvonal kialakításának lehetősége Budafok felé.
Az állomás peronszintje a felszínhez viszonylag közel, alig több mint 13 méteres mélységben található, összesen négy mozgólépcső és két lift vezet majd a felszínre.
Az új metrómegálló aluljárója közvetlenül kapcsolódik a kereszteződés már korábban megépült aluljárórendszeréhez. Az építészeti kialakítás a minimál stílusjegyeket követi, a belső tér nagyon világos, a víz pedig központi motívumként van jelen az állomásbútoroktól kezdve egészen a függő mennyezetig.