2013. szeptember. 20. 17:05 hvg.hu/MTI Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 20. 21:49 Itthon

Hende-baleset: rendőr rokona miatt nézhették el a ralis ügyeit

Magas rangú rendőri vezető a rokona a Hende Csaba honvédelmi miniszter autójával karambolozó szécsényi raliversenyzőnek, aki korábban ezt a rokoni kapcsolatát emlegetve tudta leszerelni az illegális útlezárások miatt intézkedni akaró rendőröket is – mondták az Indexnek a helyiek a nógrádi településen. A rendőrség ezeket az információkat később cáfolta.

Egy szécsényi gumisműhelyben dolgozott korábban az a raliversenyző, aki tegnap Hende Csaba honvédelmi miniszter hivatali autójával karambolozott – írta az Index, amely a férfi két volt kollégájával is beszélt.

A két munkás először azt állította, hogy hosszú ideje nem találkoztak kollégájukkal, de kiderült, hogy egyikőjük csütörtökön is látta, sőt ő maga volt a baleset idején a ralis próba biztosítója. A gumiszerelő fotókat is készített az összetört Audiról és a raliautóról – tette hozzá a beszámoló. Az Index szerint a képeket 300 ezer forintért akarta eladni, de amikor ez nem sikerült, elzárkózott a további nyilatkozattól.

A rendőrség péntek este cáfolta azokat a sajtóinformációkat, melyek szerint a Hende Csaba autójával karambolozott raliversenyző bármilyen rokonságban is állna magas rangú rendőri vezetőkkel.

A Hende Csabát szállító autót csütörtök délután érte balesetet Nógrád megyében, Szécsény és Hollókő között. Két autó ütközött össze, a balesetet nem a minisztert szállító autó okozta. A balesetben öten sérültek meg, köztük a miniszter is, akinek kificamodott és el is tört a válla. Hende pénteken már elhagyhatta a kórházat, otthon gyógyulhat.

Az MTI szerint a karambol a Nagylóc és Zsunypuszta közötti szerpentines szakaszon történt, amelyet egy szécsényi raliversenyző-páros engedély nélkül le akart zárni. A köztévé Híradója később arról számolt be, hogy az egyik raliversenyzőt eddig több mint húszszor büntették meg gyorshajtásért.

Az Index most azt írta, a balesetező raliversenyzőnek a szécsényiek szerint magas rendőri vezető az egyik rokona, ezt gyakran hangoztatta is, ezért a helyiek és a szécsényi rendőrök mindent elnéztek neki. Felsőbb rokoni kapcsolatával le tudta szerelni az útlezárások miatt intézkedni készülő rendőröket is – tette hozzá a beszámoló.

Hirdetés
hvg360 Szabó Yvette 2025. január. 08. 06:30

Washingtonban is pontosan tudják, ki az a Tóni

A magyar kormány is áldozatául esett a távozó Biden-adminisztráció alig leplezett tisztogatásának, és ezzel próbára tette Trump és Orbán barátságát. Arról a szankciós listáról ugyanis nem könnyű lekerülni, amelyre az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma korrupció miatt feltette Rogán Antalt.