Itthon hvg.hu 2013. szeptember. 16. 16:24

Hazugsággal vádolja Schiffert a Fidesz

A Fidesz szerint az LMP frakcióvezetője, Schiffer András hazudott, amikor mai parlamenti felszólalásában azt mondta, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a rendkívüli árvíz idején nem találkozott Tétényi Évával, Esztergom polgármesterével.

"Schiffer András azt a látszatot próbálta kelteni, mintha a kormány nem segítette volna Esztergomot az árvízi védekezésben. Az LMP frakcióvezetőjének állításaival szemben az igazság az, hogy Orbán Viktor több más település mellett Esztergomban is személyesen irányította az árvízi védekezést, és találkozott Tétényi Éva polgármesterrel  is" – közölte a Fidesz.

A párt közleménye szerint a találkozóról videó is készült, melyen a miniszterelnök megkérdezi, hogy van-e szükségük valamire, de Tétényi Éva maga is elismeri, hogy minden szükséges segítséget megkaptak a város megvédéséhez a kormányzati szervektől, a kormányhivataltól és a járási hivataltól is.

"Szintén nem mondott igazat Schiffer András, amikor azt állította, hogy a városi védelemért a polgármester a felelős, hiszen a jogszabályok értelmében ilyenkor a feladatok nagy részéért a megyei kormányhivatal felel" – írják. "Schiffer András tehát hazudott és tudatosan félrevezette a magyar közvéleményt, ezért bocsánatkéréssel tartozik" – tették hozzá közleményükben.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.