2013. szeptember. 12. 07:32 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 12. 08:33 Itthon

1,3 milliós vécén trónol Papcsák

Több mint egymillió forint közpénzből épült fel az a mosdó, amely Papcsák Ferenc XIV. kerületi polgármester irodájából nyílik – számolt be a Blikk.

Márkás csaptelepek, fa mosdópult, edzett üveg zuhanyfülke – egy 1,3 millió forint közpénzből épült mosdót használ a hivatalában Papcsák Ferenc zuglói polgármester – írja a Blikk.

A lap szerint – amely fotókat is közöl a toalettről – az elegáns szállodák illemhelyeihez mérhető helyiség egyenesen a volt elszámoltatási kormánybiztos irodájából nyílik. A mellékhelyiség már az év elején elkészült, de Papcsákot, a jegyzőt és legszűkebb környezetüket leszámítva eddig senki sem láthatta belülről, a folyosóra nyíló ajtót ugyanis kulccsal zárják, és a félreértések elkerülése végett egy "Nem bejárat!" feliratú táblát is kifüggesztettek.

Várnai László zuglói LMP-s képviselő szerint a dolgozók mosdója, ami nagyjából öt méterre van a polgármester ajtajától, Papcsák minden elődjének megfelelt.

A politikus elmondása szerint a vécé építésének kérdését annak idején "hozzácsapták" a folyosófelújításhoz a testületi ülésen, és végül is így szavazták meg a helyi önkormányzati képviselők.

A zuglói önkormányzat elismerte, hogy kialakítottak egy 3,8 négyzetméteres fürdőhelyiséget, amely "közvetlen ajtóval rendelkezik a folyosóról, a jegyző és a polgármester szobájáról". Azt azonban cáfolják, hogy csak Papcsák Ferenc veheti igénybe.

"A helyiséget nem kizárólag a polgármester használja, hanem a folyosó ezen oldalán dolgozók is, például a kabinetvezető, az egyik alpolgármester, a sajtóosztály munkatársai, valamint asszisztensek, titkárnők" – sorolta Tomay Judit önkormányzati sajtóreferens. "Az első emeleten eddig egy női és egy férfivécé volt, amely több mint 30 embert szolgált ki" – tette hozzá.

A többi emeleti vécében az elmúlt években nem volt felújítás.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.