2013. szeptember. 11. 12:05 MTI Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 11. 12:51 Itthon

"Tahófrakció" jött létre a parlamentben a DK szerint

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a parlamentben létrejött egy "tahófrakció" nőkkel megalázóan bánó politikusokból.

Vadai Ágnes szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján annak apropóján mondta ezt, hogy Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár a parlament keddi ülésnapján Szél Bernadett LMP-s képviselőnek azt felelte: "attól hogy ön szép, még nem következik az, hogy okos".

Emellett butaságnak, baromságnak minősítette az ellenzéki képviselő szavait, és azt tanácsolta neki, hogy a "miniszterelnök úr nevét ne vegye a szájára". Szavaiért Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója kért elnézést.

Vadai Ágnes a volt fideszes, jelenleg független Balogh József mellett – aki a gyanú szerint bántalmazta élettársát – öt politikust nevezett a fiktív képviselőcsoporthoz tartozónak, amiért a DK szerint megalázó megjegyzéseket tettek nőkre: az államtitkárt, a fideszes Tasó Lászlót és Varga Istvánt, a kereszténydemokrata Karvalics Ottót és a jobbikos Szávay Istvánt.

A DK elnökségi tagja hosszasan idézte ezen képviselőknek a DK szerint sértő kijelentéseit, és "XY kromoszómásoknak" nevezte őket, mondván, "igazi férfi és úriember ilyeneket nem mond". Vadai Ágnes azt mondta, szavazást indítanak az interneten, kit válasszanak a "frakció" vezetőjének.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.