2013. szeptember. 05. 15:08 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 05. 15:43 Itthon

Filmbe illő rablás: felgyújtották az autót, a Dunán menekültek

Két kilogramm arany ékszert rabolt el négy fegyveres csütörtök délelőtt Tatáról – írta a kemma.hu Komárom-Esztergom megyei híroldal. A rablók kocsival, majd motorcsónakkal menekültek, mindkét járművet felgyújtották, amikor már nem volt rájuk szükségük.

Csütörtök délelőtt kiraboltak egy tatai ékszerboltot, a rendőrség ellenőrző-áteresztő pontokat létesített három megyében – idézte fel a történteket a kemma.hu.

A rablók Szlovákiába menekültek, a portál információi szerint a négy rabló leteperte az ékszerbolt női alkalmazottját, hátára térdeltek, fejéhez fegyvert szorítottak, így kényszerítve, hogy átadja az arany ékszereket. Lényegében mindent elvittek a boltból.

A kemma.hu úgy tudja, a négy fegyveres két kilogramm ékszert zsákmányolt, az aranyak értéke megközelítőleg 50 millió forint. A fegyveresek az autót Neszmély és Dunaalmás közelében, az erdőben gyújtották fel, majd onnan siettek a Dunánál rájuk váró motorcsónakhoz.

Az ékszerbolt tulajdonosai nem először estek áldozatul rablóknak: korábban egy másik üzletüket is kirabolták.

 

Hirdetés
Címkék
hvg360 Matalin Dóra 2025. május. 05. 19:30

Orosz Dénes: A Demjén-filmmel semmilyen rendszer mellé vagy ellen nem álltam

Kapott állami támogatást, de a Hogyan tudnék élni nélküled? ideológiamentes film, a költségigényes magyar filmek közül az egyetlen, amely visszahozta az árát, és egyetlen célja volt: szórakoztatni – mondja a rendszerváltás óta legnézettebb magyar film rendezője. Látja a közállapotokat, hogy zaklatott a társadalom, az emberek ugranak mindenre, mégis arra biztat mindenkit, hogy próbálják lehántani ezeket a rétegeket és nézőként befogadni a filmeket. HVG-portré.