Szolidárisnak mondható a magyar társadalom – derül ki a DemNet alapítvány júliusi felmérésből. Ugyanakkor a magyarok nem szívesen végeznek önkéntes munkát, inkább pénzzel támogatják, akit szeretnének. A lakosság jó része szerint inkább a hazai problémákat kell megoldani a külföldi segítségnyújtás helyett. Meglepő adat: a kormánypárti szavazókat jobban érdeklik a külföldi közügyek, mint az ellenzékieket.
„Mennyire szolidáris a magyar társadalom” címmel végzett reprezentatív felmérést a DemNet alapítvány idén júliusban. A kutatásból jól látszik, hogy a magyar lakosság elég befelé forduló, a külügyek iránt közönyös, ugyanis a megkérdezettek közül tízből nyolc embert érdekelnek a hazai közügyek, míg a külföldi eseményekre mindössze tízből öt ember kíváncsi.
Ugyanakkor érdekes, hogy a kormánypártiakat jobban érdeklik a közügyek, mint az ellenzék szimpatizánsait. A hazai ügyek iránti érdeklődésben csak pár százalék az eltérés, azonban a külföldi közéleti események esetében határozottabb a kormánypárti szavazók érdeklődési előnye. Ugyanis míg az ellenzéki szavazók 42 százaléka válaszolta azt, hogy foglalkoztatják a külföldi események, addig a kormánypárti szavazók mintegy 60 százaléka kíváncsi arra mit történik külföldön.
Rá lehet szokni
A felmérés alapján kifejezetten szolidárisnak mondhatóak a magyarok, ugyanis a válaszadók 85 százaléka segített már valamilyen rászorulónak. A képet persze jelentősen árnyalja, hogy elsősorban a közvetlen környezetünkben élőknek segítünk, ugyanis a megkérdezettek fele nyújtott segítséget valamelyik közelebbi családtagjának. A lakosság 15 százaléka nem segített semmilyen személynek vagy csoportnak az elmúlt évben. Érdekesség, hogy meglepően sokan, a válaszadók egynegyede nyújtott segítséget az árvízkárosultaknak idén. Ennek az lehet az oka, hogy a kérdőív felvétele nagyon közel esett a júniusi árvízhez, amelyben az ország számos pontja nagymértékben érintett volt, rengeteg önkéntest dolgozott a károk megelőzésében, nagy figyelem övezte a védekezést.
Azok, akik segítettek leginkább pénzt (72 százalék), illetve ruhát vagy egyéb háztartási eszközöket (44 százalék) adományoztak. Akik pénzt adományoztak, azok átlagosan 25 ezer forintot adtak egy évben karitatív célokra. Ugyanakkor a válaszadóknak csupán a 15 százaléka végzett valódi önkéntes tevékenységet ebben az évben, tehát nem közeli családtagnak, saját munkájával segített. Ez azért is érdekes, mert a kormány több eszközzel igyekszik népszerűsíteni az önkéntességet, például törvényben rögzítették, hogy az érettségi megszerzésének feltétele – már azoknak, akik most kezdik a 9. évfolyamot – a minimum 50 órás önkéntesség teljesítése. Magyar kezdeményezésre szavazta meg az ENSZ közgyűlése 2012-ben, szeptember 5.-ét – Kalkuttai Teréz anya születésnapját – a jótékonyság világnapjának. Úgy tűnik, hogy az önkéntesség addiktív, ugyanis azok közül, akik „valódi önkéntes munkát” végeztek a 70 százaléknyian több mint ötször végzett valamilyen segítő tevékenységet ebben az évben.
A pénzbeli segítségnyújtástól tartózkodók közel fele anyagi lehetőségük korlátozottsága miatt hagyta ki ezt a lehetőséget, azonban elgondolkodtató, hogy további ötödük, azért nem adományozott, mert „nem bízik abban, hogy jó helyre jut az adomány”. Mindéképpen szolidáris képet mutat a magyar társadalomról, hogy a megkérdezettek majdnem fele nyújt támogatást valakinek, azonban segítséget nem kap sehonnan.
„Előbb a saját bajunk”
Az érdeklődés hiányával függhet össze, hogy más országok lakóinak problémáira már sokkal kevésbé vagyunk fogékonyak: a válaszadók 80 százaléka értett azzal egyet, hogy „először saját problémáinkat kell megoldanunk, hogy utána másokon segíteni tudjunk”. Arról, hogy Magyarország szokott más, katasztrófahelyzetben lévő országokat támogatni tízből heten hallottak. Ugyanakkor a megkérdezettek 71 százaléka támogatta is, hogy segítsünk – némileg ellentmondva a fenti állításnak. Arról azonban már jóval kevesebben (tízből mindössze négyen) hallottak, hogy hazánk – a nemzetközi kötelezettségvállalásinkból is eredően – a katasztrófahelyzeten túl, fenntartható módón is segít más, fejlődő országokat – az mindenképpen pozitív, hogy ezzel az elvvel a válaszadók abszolút többsége (52 százalék) egyetért.
Hazánk jelenleg a nemzetközi összetermek 0,1 százalékában támogat külföldi országokat, azonban Magyarország korábban ennek a háromszorosát, a GNI 0,3 százalékát vállalta az uniós irányelveknek megfelelően. A megkérdezetteknek csupán a 14 százaléka válaszolta azt, hogy többet kellene fizetünk a jelenleginél, míg 38 százalék szerint „éppen elég amennyit most fizetünk”, és 15 százalék szerint még ennyivel sem kellene támogatunk a külföldi országokat. A magyar lakosság nagy többsége (52 százalék) gondolja úgy, hogy az egészségügy területén kell segítséget nyújtanunk, valamint a válaszadók egyharmada az oktatást jelölte meg első helyen. Ugyanakkor csak 14 százalék választotta a környezetvédelmet.
Az talán nem meglepő, hogy a válaszadók egyharmada az ENSZ-et jelölte meg a leghatékonyabb szervezetnek a fejlődő országok megsegítésében. Az Orbán-kormány negatív kampányának is a következménye lehet az, hogy az IMF-et az utolsók közé sorolták. Azonban a legrosszabb minősítést a felsoroltak közül éppen a magyar kormány kapta, mindössze 6 százalék gondolja úgy, hogy élen jár a külföldiek megsegítésében. Csupán a válaszadók 8 százaléka jelölte meg azt, hogy valamelyik civil szervezet tenné a legtöbbet az ügyben. Ez is mutatja azt, hogy, nagyon kevesen tudnak arról, hogy számos hazai civil szervezet teljesít missziót összesen mintegy 76 külföldi országban. A megkérdezettek legnagyobb hányada (44 százalék) szerint a legszegényebb, legrászorulóbb országokat kellene hazánknak támogatnia. Jóval kisebb arányban (17 százalék) jelezték a válaszadók, hogy a környező (határon túli) országokat kellene segíteni a nemzetközi fejlesztésekre fordítható keretünkből.
