2013. szeptember. 03. 14:48 MTI Utolsó frissítés: 2013. szeptember. 03. 15:19 Itthon

"Amit ők mondanak, az parancs" – kiakadt Kósa miatt az MSZP

A szocialista Kunhalmi Ágnes szerint Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke, Debrecen polgármestere végre nyíltan beszélt arról, milyen iskolarendszert épít a Fidesz–KDNP.

A fideszes politikusnak a debreceni Tóth Árpád Gimnáziumban elmondott tanévnyitó beszédéről a Népszabadság számolt be hétfőn.

A tudósítás szerint Kósa Lajos többek között arról beszélt, hogy amit az oktatásban ezután mondanak, az igazából parancs, és "aki a rendszerben nem jól teljesít, ahelyett mást kell keresni".

Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségének tagja kedden sajtótájékoztatón úgy reagált, Kósa Lajos bevallotta, miről szól az oktatási rendszer, amelyet a Fidesz–KDNP három éve épít. "Amit ők mondanak, az parancs. Ez teljesen világos üzenet" – mondta.

A szocialista politikus szerint a "jobboldali rezsim" gondolkodásáról árulkodik az is, hogy Kósa Lajos úgy fogalmazott: "a jó gyerekek, ha ütik őket, jól teljesítenek". Hozzátette, ebbe a világképbe illeszkedik az iskolarendőrök alkalmazása, és azon sem lehet csodálkozni, hogy 150 ezer pedagógus, iskolai dolgozó számára "gyomorgörccsel kezdődött az új tanév".

Kunhalmi Ágnes szerint míg a Fidesz–KDNP a félelemre épít, pártközpontból, minisztériumból akar irányítani, addig az MSZP gyermekközpontú oktatási rendszert szeretne, amelyben pedagógusok és szülők együttműködnek.

Véleménye szerint a jelenlegi kormány a poroszos nevelésben, az "idomított gyerekekben" és az ideológiai alapon szervezett közoktatásban hisz, a szocialisták viszont a tehetséggondozásban, a tehetség kibontakoztatásában és a szakmai megoldásokban.

 

Hirdetés
Címkék
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.