2013. augusztus. 30. 11:15 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 30. 11:10 Itthon

Serpenyőkre csapott le a NAV

Több ezer hamisított serpenyő- és edénykészletet foglaltak le a pénzügyőrök a napokban a Győr-Moson-Sopron megyei Vámosszabadi térségében - közölte a NAV vám- és jövedéki ügyekben illetékes szóvivője pénteken.

Két, az M1-es autópálya felé tartó szlovák rendszámú kamionban bukkantak a járőrök a mintegy 125 millió forintot érő hamisított konyhai eszközökre. Az áru célállomása egy budapesti telephely volt.

A járőrök a vásárlók megtévesztésére alkalmas hamisítványokat lefoglalták és ismeretlen tettes ellen iparjogvédelmi jogok megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek a NAV pénzügyi nyomozóinál - fűzte hozzá az őrnagy.


 

Hirdetés
Címkék
Itthon HVG 2025. március. 28. 17:30

A gyömrői horrormenhely vezetője még azt is megszabta, ki mentheti meg tőle a szenvedő kutyákat

Korszakhatárnak is nevezhető annak a gyömrői állatmenhelynek az esete, ahová tucatnyi önkormányzattól hordták – közpénzért – a kutyákat, hogy aztán éhesen, szomjasan, betegen tengődjenek vagy éppen simán eltűntessék őket. Az állam itt is a túlterhelt civil szervezetekre tolta a munkát és a felelősséget, miközben rendszerszinten nem tartatják be a jogszabályokat és folyik ki a pénz, ezért is ment olyan jól a sintérbiznisz. Miért nem az állatkínzók szigorúbb büntetése a megoldás? Miért a külföldi szaporítók botrányos eseteit látjuk, miközben magyar szaporítók látják el az európai piacokat? Ha adakozunk és állatmentésre szánjuk az adó 1 százalékot, az jó helyre kerül vagy elviszik a kamu szervezetek és a pénzt tarháló állatmentő-celebek? A Fülke Extra aktuális részében az állatmentés anomáliáit beszéltük át Némedi Edinával, az Állatmentő Szolgálat munkatársával és dr. Kajó Cecília jogásszal.