Enyhítene a TEK-vezér a fegyverhasználati szabályokon
Hajdu János szerint a magyar jogrendszer a fegyverhasználat terén eléggé leköti a rendőr kezét, ami a szimpla hétköznapokon helyénvaló, de például egy túszejtésnél már nem feltétlenül. Azt is mondta, ha valaki meg akarná szüntetni a TEK-et, annak nem vele kell megküzdenie, hanem az izraeli, amerikai vagy német titkosszolgálatokkal.
Vitát kezdeményezett a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója a rendőri szervek és az illetékes minisztériumok között a fegyverhasználati szabályokra vonatkozóan – írja a Magyar Hírlap.
A lap szombati számában megjelent interjúban Hajdu János úgy fogalmazott: a magyar jogrendszer a fegyverhasználat terén eléggé leköti a rendőr kezét, ami a szimpla hétköznapokon helyénvaló, de például egy túszejtésnél már nem feltétlenül. Mint mondta, szeretné, ha a jelenleg érvényes szabályok bizonyos pontjait a közeljövőben módosítanák.
A TEK főigazgatója a szervezetet érő ellenzéki bírálatokra utalva megjegyezte: aki ma azzal akar kampányolni és szavazatokat szerezni, hogy a haza biztonságáért szolgálatban álló embereket, azok tevékenységét folyamatosan sarazza, savazza, s 2013-ban csak a határokig néz, az rémesen rosszul látja ezt a területet. Szavai szerint a terrorelhárítás nem holmi látványos tevékenység, rengeteg a fedett akció, a külföldi partnerek pedig díjazzák a magyar szerv segítségét.
"Épp ezért, ha valaki meg akarna szüntetni bennünket, annak nem velem kell megküzdenie, hanem mondjuk az izraeli, amerikai vagy német titkosszolgálatokkal" – fejtette ki Hajdu János