2013. augusztus. 14. 18:21 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 14. 19:09 Itthon

Kábítószer ölhetett meg egy fiatal férfit

Feltehetően kábítószer-túladagolás miatt meghalt egy fiatal férfi kedden Szedresben – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.

A főkapitányság az ügyben új pszichoaktív anyaggal való visszaélés bűntette miatt indított nyomozást. A haláleset okát szakértők vizsgálják.

Szerdán gyanúsítottként hallgattak ki egy 20 éves szedresi és egy 36 éves szekszárdi férfit. Utóbbit őrizetbe vették, mert azt feltételezik róla, hogy tőle származott a halálos áldozatot követelő drog.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.