2013. augusztus. 13. 11:53 MTI Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 13. 11:40 Itthon

MSZP: tényleg államosítani fogják a tankönyvpiacot?

Az MSZP azt kérdezi Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkártól, igaz-e, hogy a tankönyvterjesztés után a kormány a tankönyvpiacot is államosítani akarja.

Az Index a múlt héten írt arról, hogy értesülései szerint a kormányzat egy kis kiadón, a Nemzeti Közszolgálati Tankönyvkiadó Zrt.-n keresztül akarja átrendezni a 14 milliárdos tankönyvpiacot.

Kunhalmi Ágnes, a szocialista párt elnökségi tagja keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: az elképzelés illeszkedik az oktatási rendszer átalakításának folyamatába. Az államosítás megszüntetné a kiadók versenyét és egy "tervhivatalt" hozna létre a tankönyvpiacon - mondta, jelezve, hogy az MSZP károsnak tartaná, ha egy kiadó monopolhelyzetbe kerülne.

A politikus hangsúlyozta: ezzel a tanítási szabadságot korlátozó új Nemzeti alaptanterv bevezetése után a pedagógusok tankönyvválasztási szabadsága is megszűnne. Hozzátette, hogy egy korábbi módosítás alapján az oktatásért felelős miniszter már most is kiválaszthatja a neki tetsző tankönyveket, a jegyzékben nem szereplő könyvekből pedig nem lehet oktatni.

Kunhalmi Ágnes szerint az iskolákat fenntartó Klebelsberg Intézményfenntartó Központ és a tankönyveket terjesztő Könyvtárellátó Nonprofit Kft. létrehozása azt mutatta, hogy az államosítással rosszabbul működő és drágább rendszer jön létre. Ezért azt kérdezte Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkáról, igaz-e, hogy a kormány a tankönyvkiadás államosítására készül.

Egy kérdésre válaszolva elmondta, kollektív szerződés hiányában a pedagógusok szeptembertől nem kaphatnak cafeteria-juttatást, de a kollektív szerződés megkötése azért is fontos lenne, mert az határozza meg a tanárok munkabeosztását is, így például, hogy a kötelezően előírt 32 órát hogyan kell teljesíteniük.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.