2013. augusztus. 07. 11:15 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. augusztus. 07. 12:07 Itthon

Megjátszott balesetekkel csaltak ki százmilliókat – 104 vádlottja van a gigaügynek

A fővádlott, K. Lajos szökésben van, távollétében helyezték vád alá. 42 színlelt balesetet szervezett meg, és ebben 103 ember működött közre utasként vagy sofőrként.

A Fővárosi Főügyészség különösen nagy kárt okozó bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt K. Lajos és 103 társa ellen vádat emelt a Fővárosi Törvényszéken – közölte Szoboszlai-Szász Richárd főügyész-helyettes. A bűntett öt és tíz év közötti börtönbüntetést von maga után.

A vádirat szerint K. Lajos három vádlott-társával együtt – a biztosítási csalássorozat szervezőiként – 2006 és 2009 közötti időben összesen 42 színlelt közúti balesetet rendeztek meg, amelyekbe a gépjárművek vezetőiként, illetve utasaként minden esetben közreműködő személyeket vontak be.

A megrendezett balesetek után, illetve azokkal összefüggésben valótlan tartalmú orvosi igazolásokat készítettek, amelyek a "sérültek" rendszeres orvosi ellátását, valamint végleges egészségromlását igazolták. A színlelt balesetről készült valótlan tartalmú okiratokat felhasználva, a személyi sérülésekkel összefüggésben – a gépjárművek kötelező biztosítása terhére – jogosulatlanul jelentettek be kártérítési igényt összesen három biztosító társaság felé, továbbá egyes esetekben a gépkocsikban keletkezett vagyoni kár megtérítésének kezdeményezésére is sor került.
 
Az elkövetők a fenti módon, a biztosító társaságok tévedésbe ejtésével összesen több százmillió forint kárt okoztak.
 
K. Lajos a nyomozás kezdete óta szökésben, ismeretlen helyen van, vele szemben a Fővárosi Főügyészség távollétében emelt vádat. 
                                                                                

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.