Itthon hvg.hu/MTI 2013. július. 25. 14:55

Narancssárgába borul holnap az ország

Öt déli megyére másodfokú, hat északnyugati megyére pedig elsőfokú figyelmeztetést tartott életben csütörtök délután az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) a hőség, illetve a heves zivatarok, felhőszakadások miatt. Holnapra az ország döntő többségére másodfokú, azaz narancssárga figyelmezetetést adtak ki.

Csütörtökön napközben a Dunántúlon és Bács-Kiskun megyében helyenként zivatarok kialakulása várható, amelyekhez rövid idő alatt 20-30 millimétert meghaladó csapadék, 60 kilométer per óránál erősebb szél és esetleg jégeső is társulhat – írta az OMSZ.

met.hu

Ma egy-egy 80 kilométer per órásnál erősebb széllel, nagyobb méretű jéggel érkező heves zivatar sem kizárt főképp a Dél-Dunántúlon és Bács-Kiskun megye délnyugati részén. Csütörtökön a napi középhőmérséklet főként a déli, délnyugati országrészben alakul 25 fok felett. Pénteken az Északi-középhegység és az Alföld északkeleti része kivételével 25, 26 fok körüli középhőmérséklet várható.

Pénteken a Nyugat-Dunántúlon és az északkeleti határvidéken fordulhat elő néhol zivatar. Zivatarhoz esetlegesen heves kísérőjelenségek (80 kilométer per órásnál erősebb szél, nagyobb méretű jég), illetve főként az Alpokaján felhőszakadás (rövid idő alatt 30 milliméter feletti csapadék) is társulhat kisebb területen.

met.hu

Szombaton túlnyomóan napos, száraz idő várható, a szél is mérsékelt marad. A minimum-hőmérséklet 15 és 20 fok között valószínű, a nappali maximumok várhatóan 31 és 36 fok között alakulnak. Vasárnap is derült, száraz idő várható. A Dunántúlon helyenként megélénkülhet a déli szél. A legalacsonyabb hőmérséklet 16 és 22 fok között alakul, napközben 33-38 fokig emelkedhet a hőmérséklet.

Hirdetés
hvg360 Matalin Dóra 2025. május. 05. 19:30

Orosz Dénes: A Demjén-filmmel semmilyen rendszer mellé vagy ellen nem álltam

Kapott állami támogatást, de a Hogyan tudnék élni nélküled? ideológiamentes film, a költségigényes magyar filmek közül az egyetlen, amely visszahozta az árát, és egyetlen célja volt: szórakoztatni – mondja a rendszerváltás óta legnézettebb magyar film rendezője. Látja a közállapotokat, hogy zaklatott a társadalom, az emberek ugranak mindenre, mégis arra biztat mindenkit, hogy próbálják lehántani ezeket a rétegeket és nézőként befogadni a filmeket. HVG-portré.