Az átlagember először halálra ítélné azt, aki bűncselekményt követ el, majd sajnálni kezdi, amikor bekerül a börtönbe, de ha tévé is van esetleg a cellában, akkor megint felháborodik. A Balassagyarmati Fegyház és Börtönben viszont úgy gondolják, esélyt adnak az elítélteknek, hogy a társadalomba ne bűnözőként menjenek vissza. Feldmár intézetes Mesekör, előadás a gyerekeknek, zenélés a falunapon, csoportterápia a szabadulás előtt. Interjú Budai István börtönparancsnokkal.
hvg.hu: Döbbenetes hatása van a Balassagyarmati Fegyház- és Börtönben működő Mesekörnek, ahol az elítéltek a gyerekeiknek játszanak. A börtönparancsnok is elérzékenyül ilyenkor?
Budai István: Amikor az első előadás volt az intézmény kápolnájában, és a családi beszélő keretében az elítéltek eljátszották a Király vagy halál című mesét, majd átadták gyerekeiknek az előre felvett cédét, az tényleg megható pillanat volt.
hvg.hu: Hogyan jött az ötlet, hogy ne egy színjátszó kört indítsanak, hanem inkább a Feldmár Intézet közreműködésével egy mesekört?
B. I.: Eredetileg ez egy angol módszer, amelyben a fogvatartottak mesét olvasnak fel, és az erről készült cédét hazaküldik a gyerekeiknek. Ezt ültette át a Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka, ott a női elítéltekkel egy meseterapeuta foglalkozik. Mi is szerettük volna ezt megcsinálni, de a férfi elítéltek nagyon mások. Abból indultunk ki, hogy az elítéltek többsége 21-35 év közötti, nem kevés gyerekkel, de még az életében nem meséltek nekik otthon. A Mesekörrel azt szeretnénk elérni, hogy az elítélt családi kapcsolatai ne szakadjanak meg, hanem inkább erősödjenek. Mert akkor van a legnagyobb esély a bűnmegelőzésre, ha van valami kötőerő.
hvg.hu: Ahogy említette, a nőknél ez egyszerűbb lehetett, a gyerekeikhez is sokkal közelebb állnak. Hogy lehetett rávenni a nehézfiúkat, hogy ne csak meséljenek, hanem még elő is adják.
B. I.: A programokat nem kötelezővé tesszük, csak felajánljuk. Persze a kezdetek kezdetén nem nagyon tolongtak egészen az első előadásig. Mára már túljelentkezés van, de a csoport létszámhatára 15-20 fő. Elsősorban gyermekesek kerülhetnek be, kizáró tényező, ha valakinek sok fegyelmije van. A jövőbeli elképzelésünk, hogy a szabadultakat is visszavárjuk, ahogy Büky Dorottya, a Feldmár Intézet igazgatója kitalálta, kapcsolati munkatársként. Mert kiállhatok én prédikálni az elítélteknek, hogy be kell tartani a társadalmi normákat és nem szabad bűncselekményeket elkövetni, de az nem hatásos. Olyan ez, mint a névtelen alkoholistáknál: akkor hiteles, ha egy volt alkoholista mondja el, hogyan sikerült abbahagynia az ivást. Egy olyan fogvatartott, aki szabadult, hitelesen tudja elmondani, van másik út is a szabadulás után, mint a bűnözés.
hvg.hu: A Mesekörrel együtt öt reintegrációs programjuk van, kezdve azzal, hogy szakmát tanulhatnak, munkához próbálják segíteni, leszoktatni a drogról, és mindezt a családi kapcsolatokon keresztül. Van ennek eredménye?
B. I.: Aki már szabadult és mesekörös volt, azt mondja, előtte nem is gondolta, milyen fontos, hogy meséljen a gyerekének, most pedig minden este felolvas a lányának. Ezek a programok arra is jók, hogy lekössék magukat, mert ha sok, kvázi sérült személyiségű embert bezárok kis helyre, abba be van kódolva az állandó feszültség, a fegyelmi vétség. Míg korábban évente 600 fegyelmi cselekmény volt, addig az 2011-ben 350-re, 2012-ben pedig 250-re esett vissza.
hvg.hu: Amikor a Múzeumok éjszakáján kinyitotta a kapuit a börtön, és kiderült, mennyi program van az elítélteknek, akkor az átlagember úgy reagált, gyilkolnak, lopnak, most meg olyan tanfolyamokon, foglalkozásokon vehetnek részt, amiért a rendes embereknek fizetniük kellene.
B. I.: Az átlagember olyan, hogy ha hall egy bűncselekményt a hírekben, azt mondja, miért nincs halálbüntetés. Ha lenne még olyan büntetés, hogy levághatnák a fél kezét, akkor mi lennénk a félkezűek országa. Aztán ha elítélik, akkor elkezdik sajnálni, szegény milyen sokat kapott, bekerül, embertelen körülmények közé. De ha meglátják, esetleg minden zárkában van tévé, akkor meg közlik, nem kéne „luxusszállónak” lennie egy fegyháznak. Egyébként végig kell gondolni, ha bezárok egy embert, és nem csinálok vele semmi, akkor hogyan fog visszamenni a társadalomba. A programjainkon olyan elítéltek vehetnek részt, akik dolgoznak vagy tanulnak, a szabadidejüket töltik el a foglalkozásokon.
Ha egy embert meg tudunk menteni az újabb börtöntől, az már nagyon jó. Ahogy a börtönlelkészünk szokta idézni, a szenteknek is volt múltja, a bűnösöknek is kell, hogy legyen jövője. Ha nem ezt vallanánk, és egy börtönraktár lennénk, akkor úgy lépnének ki innen, hogy a bűnözői karriert építenék tovább. Megtanulnák egymástól, hogyan kell kirámolni az autót vagy a mackót (széf, kassza, bankautomata – a szerk.) minél gyorsabban. Inkább mi foglalkozzunk az elítéltekkel.
A Mesekörben van olyan elítélt, akit majdhogynem kéz-láb bilincsben hoztak ide. Azt mondták, elvetemült bűnöző, nem lehet vele semmit sem kezdeni. Ennek ellenére azt mondtuk, fehér lappal indul, rajta múlik, hogy mi lesz azon a lapon. Hogy más intézetben mi volt, az engem nem érdekel, itt kap egy esélyt, ha él vele, él vele, ha nem, nem. Bevontuk a Szent Dávid kórusba, ami kezdetben csak egyházi jellegű zenékkel foglalkozott, majd a Mesekörbe. Öt éve van itt, egyetlen egy fegyelmije sincsen. Sőt, az apja az elmúlt nyolc évben meg sem látogatta, de az első mesekörös előadásra eljött.
hvg.hu: Ön szerint a börtön micsoda?
B. I.: Egy szükséges rossz. A társadalom egy szükséges rossz intézménye, mert sehol a világon nem tudnak jobbat. Bűnözés mindig lesz. Borzasztóan drága intézmény, de sajnos működnie kell.
hvg.hu: Az elítéltek egy része gondolom vagy nagyarcúan jön be, vagy épp csalódottak, mert nem gondolták, hogy velük is megtörténhet, hogy elkapják őket.
B. I.: Vagy van a harmadik, aki örömmel jön be. Ha valaki az életét nevelőotthonban kezdi el, majd jön a fiatalkorúak javítóintézete, a fiatalkorúak börtöne és a felnőttek börtöne, leszokik arról, hogy önállóan gondolkodjon. Ha normálisan viselkedem, akkor a börtönbe még emberszámba is vesznek, de kint, a társadalomban nyugodtan fekhetek az árokban, a kutya sem kérdezi, beteg vagyok, rosszul vagyok, vagy berúgtam. Őket nem lehet sehogy sem „megmenteni”.
hvg.hu: Ön már látja ennyi év után, kivel érdemes foglalkozni?
B. I.: Csak szeretném azt gondolni, hogy látom. Volt már olyan, amikor csalódtam. Reálisan kell látni, hogy egy részükkel lehet és kell foglalkozni, de van, aki nem alkalmas rá, természetesen az elítéltjogok és -kötelességek rájuk is vonatkoznak.
hvg.hu: Mi történik az elítélttel, ha bekerül ide?
B. I.: A jogszabályok pontosan meghatározzák, kit hova kell elhelyezni: a fiatalkorúakat a felnőttektől, a dolgozókat a nem dolgozóktól, a dohányzót a nem dohányzóktól, börtönöst a fogházastól kell elkülöníteni. A befogadó bizottság megvizsgálja az előéletét, mit követett el, milyen a személyisége, milyen az iskolázottsága. Ez alapján összeállítunk egy nevelési tervet, amiben meghatározzuk, az elkövetkezendő években mit kell elérni.
hvg.hu: Ez úgy néz ki, hogy ha valaki analfabéta, tanuljon meg x időn belül írni, ha agresszív, akkor lehetőleg minél előbb nyugodjon le?
B. I.: Leegyszerűsítve igen, ha nem fejezte be az általános iskolát, végezze el, ha nincs érettségije, tegye le, ha nincs szakmája, tanuljon hasznosat. De van kommunikációs, személyiségfejlesztő, vagy mediációs tréning is.
hvg.hu: A börtön akkor ellátja azokat az oktatási, nevelési feladatokat is, amit a családnak, az iskolarendszernek kellett volna megcsinálnia?
B. I.: Tulajdonképpen igen. Egyfajta külső elvárás, hogy amit a társadalom „elrontott”, azt mi hozzuk helyre, lehetőleg olyan emberek szabaduljanak, akik nem fognak többet bűnözni. Azt nem lehet kijelenteni, mintapolgárokat nevelek belőlük, de az attitűdjeiket meg lehet változtatni. Ha adok neki munkalehetőséget, kitanítom egy szakmára, az a bűnmegelőzés szempontjából még nem teljes siker. A jellembeli dolgokat is meg kell változtatni.
hvg.hu: Mennyi múlik a környezeten, a társadalmon? Itt mondjuk, elérnek valamit, de mi lesz egy elítélttel, ha szabadul?
B. I.: A büntetés-végrehajtás keze meg van kötve: addig vagyok jogosult foglalkozni vele, amíg itt van. Ha én elérek bármilyen változást idebent, de ugyanabba a környezetbe megy vissza, anélkül, hogy valaki fogná a kezét, akkor belőlük lesznek a gyors visszaesők. Ha a társadalomban nincs meg az a civil réteg, vagy pártfogó felügyelői szolgálat, ami a kontrollt adná, akkor könnyű visszaesni. Éppen emiatt kell egyrészt a családi kapcsolatot erősíteni. A hozzátartozók általában 3-4 évig kitartanak, jönnek, levelet írnak, de aztán egyre ritkulnak ezek az alkalmak. Nemcsak az elítéltet kell felkészíteni a kinti életre, hanem a családot is a megváltozott személyiségű elítéltre.
A családi döntéshozói csoportunk arra volt kísérlet, hogy a családtagoknak határozatban kellett vállalniuk, mi az, amiben segítenek, hogy ne kerüljön az elítélt vissza a börtönbe. A legjobb persze az lenne, ha a szabadulás előtt a hozzátartozókon kívül ott lenne a település családsegítője, a polgármester, a lelkész, és akkor megmarad a kontroll bizonyos ideig.
hvg.hu: De itt jön képbe a társadalom. Az nem várható el, hogy akár gyilkosokban, tolvajokban, csalókban bízzanak egyből.
B. I.: A szemléletformálásra jó volt a Mesekör budapesti előadása. Úgy ültek be az emberek, hogy majd végigszenvedjük azt a fél órát, és meglátjuk, mi lesz. Tíz perc után feloldódtak, és látták, az elítéltek is emberek, nekik is vannak érzelmeik, értékeik, gondolataik. Toleranciában többet értünk el, mintha elmentünk volna prédikálni az előítéletességről.
hvg.hu: Ugyanilyen, amikor a börtön zenekara falunapon ad elő?
B. I.: Akár. Vagy amikor az egyházi foglalkozásokon tanúságtételt tesznek, elmondják, bűnöző vagyok, ezt követtem el, megbántam, mit tennék másként. A közösségi jóvátételi programban az elítéltek virágot ültetnek, takarítanak, így a lakók látják, hasznos tagjai a társadalomnak. Ha pedig megköszönik, akkor az elismerés az elítéltre is hat.
hvg.hu: Tudják ilyenkor, hogy mit követtek el az elítéltek.
B. I.: Nem, csak, hogy börtönben vannak.
hvg.hu: Valószínűleg a gyilkosok indulnak a legrosszabb helyzetből, és aztán a tolvajok.
B. I.: Igen. Az említett családi döntéshozói csoportba olyan elítéltet vontunk be, aki emberölés miatt 14 év után szabadult. Ha ez az elítélt visszatér a településre, és megjelenik a polgármesteri hivatalnál, családsegítőnél, vagy a munkáltatónál azzal, most jöttem a börtönből, emberölést követtem el, szeretnék segítséget, segélyt vagy munkát kapni, az első reakció: nincs munkahely, nincs segély. Lehet elköltözni másik településre minél gyorsabban. Viszont ebben az esetben a szabadulás előtt itt volt a polgármester, a családsegítő, a lelkész, elmondtuk, hogy emberölést követett el, de azt is, mi történt 14 év alatt a börtönbe, milyen változáson ment keresztül. Mindenki elfogadta, megértette, segítettek. Ez az elítélt két éve szabadult, azóta nem követett el semmit.
De volt olyan korábbi fogvatartott, aki tanácsot kért, mert jelentkezne a mentőszolgálathoz ápolónak, de nem tudta, elmondja-e, hogy lopásért ült börtönbe. Azt mondtam, igen, mert ha történik egy kis lopás a kollégák között, és kiderül, hogy börtönbe voltál, azonnal rád verik a balhét.
hvg.hu: Megkapta az állást?
B. I.: Igen.
hvg.hu: Azért az itt dolgozó őrökben, nevelőkben lehet kettős érzés: egyrészt jó dolog nevelni, új esélyt adni, bizalmat ébreszteni, másrészt mégis kihasználhatják ezt a jóindulatot, mégis bűnözőkkel vannak összezárva, nem beszélve a tényleges életfogytosokról, akiknek már úgyis mindegy.
B. I.: A felügyelői állomány van a legnehezebb helyzetben, nem csoda, ha kiégnek egy idő után. Össze vannak zárva a nap 12 órájában az elítéltekkel. Rendet kell tartania, eleget kell tennie a feletteseinek, és még ott a saját identitása: nem éreztetheti az elítélttel, hogy mennyire utálja az általa elkövetett bűncselekményt.
Az igaz, hogy nehéz volt elfogadtatni, mi most valami mást akarunk csinálni. A felügyeletnek az a könnyebb, ha a fogvatartottak be vannak zárva, és nem kell velük foglalkozni vagy kísérgetni őket. De azt mondom, hogy a bejáró civil szakemberek, akik oktatással, tréninggel, terápiával foglalkoznak, nagy terhet vesznek le a vállunkról.
hvg.hu: A Helsinki Bizottság 2007-es jelentésében azt írta, ugyan a személyi állomány felkészültsége és munkája példaértékű, de ennyire leromlott zárkákat nagyon ritkán látni. A zárkák szűkek, és például a vécé is egy függönnyel van elválasztva.
B. I.: Mindez a műemléképület jellegéből is adódik, akkor egyszemélyes zárkákat terveztek, ma két egybenyitott ilyenben hatan-nyolcan vannak. A meglévő adottságokkal nem tudunk mit kezdeni, megpróbáljuk karbantartani, szebbé tenni, de ami 165 éves, az 165 éves.
hvg.hu: A magyar börtönökkel szemben a legfőbb kritika a telítettség, másfélszer annyi a rab, mint ahány férőhely van a börtönökben. Az ebből is adódó embertelen körülmények miatt a magyar állam folyamatosan veszti el a pereket Strasbourgban. Van-e olyan telítettségi mérték, amire azt mondaná, eddig és ne tovább.
B. I.: Befogadási kötelezettségünk van, tehát ez nem rajtunk múlik. Itt Balassagyarmaton nem a hagyományos fegyház, börtön fokozatot követjük, hanem azon belül is van: normál, enyhébb, szigorú körlet. Ez a rugalmasság lehetőséget ad arra, hogy aki betartja a szabályokat, az mehet balra, jobbra. Tudom motiválni az elítéltet, lehet irányítani. Ha túl nagy a telítettség, akkor az elkülönítési szabályokon túl az üres fekhely határozza meg, kit, hova teszünk, és nem a nevelési szempontok.
| Feldmár Intézet a rácsokon belül és kívül |
Lassan két éve működik a Balassagyarmati Fegyház- és Börtönben a Feldmár Intézet felügyelete mellett a Mesekör-csoport, ami nem egyszerű terápia, nem egyszerűen színház, hanem annál sokkal több. Az elítéltek maguk találják ki a mese vázát, konkrét szöveget és forgatókönyvet nem írnak, így tulajdonképpen minden előadás más és más. A Feldmár Intézet munkatársai péntekenként tartanak csoportos foglalkozást a raboknak, ahol önismereti gyakorlatok, fejlesztő gyakorlatok (hangtan, mozgás, ritmus, szövegértés), dramatikus játékok, kreatív feladatok váltják egymást. A programban félévente adnak elő újabb darabot, eddig kétszer civilek előtt is játszottak. Legközelebb novemberben lépnek fel Budapesten. A Feldmár Intézet azonban új kísérleti programjában a börtön utáni életre is gondol. Az elítéltek társadalmi reintegrációját segítő B-Terv keretében egy közösségi házat nyitnak azoknak, akik szabadulásuk után nem tudnak visszatérni családjukhoz. A programban részt vevő civilek és szakemberek életközösséget vállalnak a szabadulttal, együtt vezetik a háztartást, segítik a munkavállalást. |
