2013. július. 19. 10:16 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 19. 10:13 Itthon

Több pénz jut a közösségi tévéknek

Nő a támogatási keret és kevesebb önrészt kell felmutatni ezentúl, ha a közösségi tévék, rádiók műszaki fejlesztésüket célzó támogatásra pályáznak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsához.

A testület eheti ülésén elfogadott 2013-as pályázati felhívás szövege szerint az előírt minimális önrész az eddigi 25 százalékról 15 százalékra csökken. Az első fordulóra augusztus 8-áig lehet jelentkezni. A hatóság tudatta azt is, hogy a közösségi médiaszolgáltatóknak szóló idei műszaki fejlesztési pályázat szerdán elfogadott 110 millió forintos kiírása 10 százalékkal nagyobb a tavalyi keretnél.

A maximálisan kérhető támogatás közösségi rádiók esetén 3 millió forint, közösségi televízióknál 5 millió forint, kisközösségi médiaszolgáltatóknál pedig 1 millió forint lesz. A televíziók és rádiók a színvonalas és megbízható stúdiótechnikai háttér kialakításában kapnak pénzbeli segítséget, különös tekintettel az idén esedékes digitális átállásra.

* * * Lakástámogatás meglévő és vállalt gyermekek után

A lakástámogatási rendszer egyik legfontosabb eleme a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK). Az igénylők lakáscéljuk megvalósításához 600 ezer és 10 millió forint közötti összeget kaphatnak meglévő és vállalt gyermekük után. A Bankmonitor CSOK kalkulátorával a támogatási jogosultság könnyen ellenőrizhető, de azt is meg lehet tudni, hogy igényelhető-e a támogatáshoz kapcsolódó kedvezményes CSOK-hitel

Hirdetés
Címkék
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 10. 13:00

Fidesz–Mi Hazánk-meccs lett a tolnai időköziből – riport a körzetből, ahol a Tisza nem indított jelöltet

A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna megyében, amelyet Potápi Árpád halála miatt tartanak a hétvégén. A baráti polgármesterektől állítólag 60 százalékos Fidesz-győzelmet várnak el, a dombóvári Tisza-szimpatizánsok pedig rájöttek, hogyan lehet annak ellenére izgalmas a vasárnapi választás, hogy a Tisza nem indított jelöltet. Riport Tolnából.