2013. július. 07. 13:55 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 07. 13:55 Itthon

Trafikmutyi - "összeomlott a baloldal mocskos korrupciós vádja"

A Fidesz kifejezetten sajnálja, hogy a baloldal hajtóvadászatot folytat az ellen az ötezer kisvállalkozó ellen, akik a trafikok működtetéséből biztosítják majd a megélhetésüket - mondta vasárnap Hoppál Péter. A Fidesz szóvivője szerint a baloldal valótlanságokat állít egy nyílt és törvényes pályázat lebonyolításáról.

A szóvivő a szocialista Tóth Csaba sajtótájékoztatójára reagált. Az ellenzéki képviselő azt mondta, az MSZP szerint ellentmond a pályázati kiírásnak, hogy Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter utasítására a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. elkezdte visszaküldeni a vesztes pályázatokat.

Hoppál Péter úgy fogalmazott: a baloldal "mocskos korrupciós vádja" már korábban összeomlott, mert a Központi Nyomozó Főügyészség június elején visszautasította az ügyben tett feljelentéseket..

Hozzátette: nem fogadják el a vádaskodásokat attól a baloldaltól, amely 2010 előtt a szervezett alvilággal is szövetkezett "a választások elcsalásáért". 

Felhívta a figyelmet, hogy egy másik eset miatt, a "kémkedési perként" ismert büntetőügyben a Debreceni Törvényszék első fokon letöltendő börtönbüntetésre ítélte Szilvásy Györgyöt, a Gyurcsány-kormány egykori titokminiszterét és "láthattuk a bilincsben elvitt baloldali politikusokat". 

2010-ben az emberek markánsan megmondták, hogy nem kérnek a baloldalból, amelyik most a multinacionális vállalatok érdekeit képviseli, és hisztériakeltést folytat a trafikpályázatokon nyertes magyar kisvállalkozások ellen - mondta a Fidesz szóvivője.

 

Hirdetés
hvg360 Serdült Viktória 2025. január. 07. 09:30

Laczó Adrienn, lemondott bíró: Dermesztő hatás nyomja rá a bélyegét az egész bírói szervezetre

„Az ember csak akkor veszi észre, hogy nem kapott levegőt, amikor felbukkan a víz alól” – mondja Laczó Adrienn volt bíró, aki januártól egy ügyvédi irodában dolgozik tovább. A Fővárosi Törvényszék Büntető Kollégiumának egykori tanácselnöke szerint a bírák közül egyre többen érzik, hogy olyan nyomás nehezedik rájuk, ami nem megengedhető. Hogyan nyilvánul meg ez a nyomás, és volt-e bármilyen hatása a bírák kiállásának? Miért volt szerinte mélyen sértő az új OBT-elnök nyilatkozata a „zavaró hangokról”? HVG-portré.