2013. július. 05. 12:33 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 05. 12:32 Itthon

A rendőrség felkészült a Pride-ra

A rendőrség a Budapest Pride rendezvényt a megfelelő erőkkel és eszközökkel biztosítja - közölte az MTI érdeklődésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken.

A rendőrség mindent megtesz annak érdekében, hogy a Budapest Pride felvonulás, illetve az eddig bejelentett és tudomásul vett további hat rendezvény valamennyi résztvevője gyülekezési jogának gyakorlását biztosítsa úgy, hogy térben egymástól elkülöníti őket.

A szóvivő emlékeztetett: a rendőrség 2012-ben is lényeges rendbontás nélkül biztosította a felvonulást, amelynek rendőrségi kezelése az alapvető jogok biztosának is megelégedésére szolgált.

Az Amnesty International pénteken tudatta az MTI-vel, hogy a szervezet munkatársai az eseményen figyelemmel kísérik a rendőrség munkáját, így vizsgálják azt is, hogy a jogszabályoknak megfelelően járnak-e el és valóban megfelelő védelmet nyújtanak-e a felvonulás résztvevőinek. Közleményükben azt írták: bíznak benne, hogy a tavalyi évhez hasonlóan a hatóság idén is példásan látja el feladatát.

Múlt évben a felvonulással kapcsolatban keletkezett költség 62 millió 264 ezer forint volt - derült ki Pintér Sándor belügyminiszter egyik írásbeli válaszából, amelyet a napokban adott Leinhardt Balázs független országgyűlési képviselőnek. 

A 18. meleg, leszbikus, biszexuális, transznemű és queer Budapest Pride fesztivál a budapesti Toldi moziban kezdődött vasárnap este, a hagyományos felvonulást szombaton tartják.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.