Elfogadta az Európai Parlament az úgynevezett Tavares-jelentést, amely az eddigi legátfogóbb értékelése a magyarországi belpolitikai helyzetnek, és amely Orbán Viktor szerint "gyámság alá helyezi" Magyarországot. Az állásfoglalás meglebegteti az úgynevezett 7. cikk bevetését is, de kicsi az esélye, hogy ez tényleg megtörténne. A Fidesz kiszámítható eredményről, az MSZP a kormánypártok vereségéről beszél.
Az Európai Parlament plenáris ülése Strasbourgban szerdán kora délután 370 igen szavazattal, 249 ellenében, 82 tartózkodás mellett elfogadta az alapvető jogok magyarországi helyzetéről szóló, úgynevezett Tavares-jelentést. Mivel a szavazáshoz nem kértek név szerinti voksolást (role-call vote), a parlamenti rendszer nem rögzítette, hogy ki hogyan szavazott. Így csak találgatásokba lehet bocsátkozni arról, hogy pontosan kik támogatták és ellenezték a magyar kormány számára kellemetlen jelentést, például kik szavaztak ki a néppárti frakcióból.
A 765 EP-képviselőből (akik közül 701 vett részt a szavazáson) 274-en tartoznak az Európai Néppárthoz, amelynek a Fidesz is tagja, és amely támogatta a magyar kormányt, illetve elutasította a Tavares-jelentést). A szocialistáknak (S&D), liberálisoknak (ALDE), Zöldeknek és a baloldaliaknak (UEL/NGL) összesen 372 képviselőjük van, vagyis a többségük csak relatív.
Valószínűleg nemmel szavaztak az euroszkeptikus EFD 33 képviselőjének többsége. Kérdéses ugyanakkor, hogy hová állt az Európai Konzervatívok és Reformerek 56 képviselője. A brit konzervatívok által létrehozott csoport nem a magyarok miatt ellenzi az állásfoglalást, hanem mert az az alapvető értékekre hivatkozva általában is bele kíván szólni a tagállamok belügyeibe. Meg nem erősített, az EP folyosóiról származó információink szerint a konzervatívok többsége tartózkodott.
Ki nyert ma?
"Győzött a parlamenti matematika" - mondta a szavazás után Győri Enikő EU-ügyekért felelős államtitkár. Szájer József fideszes EP-képviselő pedig arról beszélt, hogy a határozatból egyértelműen kiderül: a baloldalnak nincs abszolút többsége - jelentette ki a Tavares-jelentés elfogadása után Szájer József fideszes EP-képviselő, aki szerint a baloldali frakciók azért próbálnak egy újfajta eljárást életbe léptetni, mert az alapszerződésben szereplő 7. cikk életbe léptetéséhez nincs elegendő szavazatuk.
"Nagy politikai vereséget szenvedett a Fidesz" - jelentette ki Tabajdi Csaba, a magyar szocialista delegáció vezetője, aki szerint nem várt fölénnyel szavazták meg a jelentést. A képviselő úgy számol, hogy sok néppárti sem támogatta a Fideszt: a nem szavazatok közzé kell számolni 60-70 euroszkeptikus és független képviselő voksát, ami azt jelenti, hogy 80-90 néppárti képviselő vagy igennel szavazott, vagy tartózkodott. Tabajdi úgy véli, Orbán Viktor arroganciája tántorította el a néppártiak egy részét.
Az egyik, a konzervatív frakció által név szerinti szavazásra kikért szakasz szavazási adataiból az látszik, hogy mintegy harminc néppárti képviselő támogatta az ötletet, hogy létrehozzanak egy minden tagállamot rendszeresen ellenőrző mechanizmust, a legtöbben román képviselők, de vannak köztük németek is. Saját frakciójábval szemben támogatta ezt az ötletet például Bokros Lajos, aki az MDF listáján szerzett EP-mandátumot, a jobbikosok viszont nemmel szavaztak.
Felszólítják a magyar kormányt
Rui Tavares portugál zöldpárti EP-képviselő az után kezdett jelentést írni a magyar viszonyokról, hogy az EP tavaly februárban határozatot fogadott el, amelyben „súlyos aggodalmát” fejezte ki a magyarországi demokráciával és az alapvető jogok érvényesülésével kapcsolatban.
A jelentés egyebek mellett felszólítja a magyar kormányt és az Országgyűlést, hogy „maradéktalanul állítsák vissza az Alaptörvény elsőbbségét, törölve belőle azokat a rendelkezéseket, amelyeket az Alkotmánybíróság a korábbiakban alkotmányellenesnek nyilvánított”, illetve „állítsák vissza az Alkotmánybíróság kivétel nélkül valamennyi jogszabály felülvizsgálatához való jogát”, vagy „biztosítsa valamennyi parlamenti párt számára az alkotmányozási folyamatban való lehető legszélesebb körű részvételt”. (A jelentés magyar nyelven itt olvasható).
Orbán Viktor miniszterelnök a keddi strasbourgi vitában és az azt követő sajtótájékoztatón is többször utalt rá, hogy a baloldali frakciók (szocialisták, liberálisok, zöldek és radikális baloldaliak) többségben vannak az EP-ben, így valószínűleg elfogadják a Tavares-jelentést. Annak ellenére is, hogy a magyar kormányfő szerint az állásfoglalás sérti az alapító szerződéseket, mivel egy olyan egyedi intézményt kíván felállítani, ami gyámság alá vonná az egyik tagállamot.
Mi történik ezután?
Először nyilvánvalóan semmi, hiszen az állásfoglalás nem tartalmaz közvetlen szankciókat, az EP-nek nincs joga például pénzt megvonni Magyarországtól. Politikai értelemben a Fidesz és a kormány még jól is jár: szinte biztos, hogy a választási kampányban fel fogják használni ezt a témát, hiszen íme, itt a bizonyítéka az összeurópai baloldali összeesküvésnek, amitől csak Orbán Viktor tudja megvédeni a magyarokat.
Hosszabb távon, a diplomáciai kapcsolatokban ugyanakkor kellemetlen lehet a jelentés. Felszólítja ugyanis a magyar hatóságokat, hogy számoljanak be arról, teljesítették-e az abban megfogalmazott ajánlásokat, és a bizottság, a tanács egy-egy képviselője, illetve Tavares egy trojkában folyamatosan ellenőrizné, megtörténtek-e a módosítások (például törölték-e az alaptörvényből az Alkotmánybíróság által korábban megsemmisített rendelkezéseket).
Orbán már kedden kijelentette, hogy nem kíván együttműködni egy nem létező testülettel (a trojka új találmány, sehol nem szerepel ilyen az uniós szerződésekben), és nem teljesíti az ajánlásokat. Erre az esetre a jelentés azt írja: felkéri az elnökök értekezletét (az EP házbizottságát, ahol az elnök és a frakcióvezetők foglalnak helyet), hogy „mérlegelje” az EU-szerződés 7. cikk 1. bekezdésének „indokoltságát”, vagyis egy sokkal komolyabb eljárás lehetőségét is meglebegteti.
Indirekt módon ugyan, de a jelentés tehát az egyetlen igazi szankció, a 7. cikk szerinti eljárás megindításával fenyegeti meg a magyar kormányt. Ez még akkor is kellemetlen, ha csak az 1. bekezdésről van szó (ami csak megállapítaná, hogy veszélyben lehetnek az alapvető értékek, nem vonná meg a szavazati jogot), és kevés az esélye, hogy egy ilyen kezdeményezés átmenjen a tagállamokat tömörítő Európai Tanácsban, ahol a szerződés szerint a szavazatok négyötöde szükséges egy ilyen döntéshez.
Orbánnak nem voltak illúziói
Tavares egyébként a jelentésről szóló keddi, európai parlamenti vitában azt mondta, rendszerszintű változások történtek Magyarországon, amelyek eltérnek az uniós alapértékektől. Orbán Viktor már a vitában is azt mondta, nincsenek illúziói, a baloldal biztosan elfogadja a jelentést, ami szerinte egy fajta büntetés a magyar konzervatív kormánynak, mert a bankokat és a nagy profitot felhalmozó közműszolgáltatókat megadóztatták.
Az Európai Parlamentben azt hangsúlyozta, a jelentés elfogadása komoly veszélyt jelent Európára nézve, hiszen azzal gyámság alá helyeznének egy tagállamot. Mint mondta, nem akar olyan Európai Uniót Orbán Viktor, ahol a sikereseket megbüntetik és gyámság alá helyezik, ahol a többség visszaél hatalmával.
A képviselőknek átadott memorandumban pedig az szerepel, a Tavares-jelentés figyelmen kívül hagyja az EP hatásköreit, Magyarországgal szemben elfogult és megalapozatlan állításokra épül, elhallgat fontos tényeket, más tagállamokban mindennapos gyakorlatként működő jogintézményeket Magyarország esetében a jogállamiság elleni támadásként állít be.