Trafikügy: Orbán hazudott?
Orbán Viktor miniszterelnök hazudott, amikor azt ígérte, a szerződéskötések után minden lényeges információt nyilvánosságra hoznak a trafikpályázatokról – véli az MSZP, amely ezért feljelentést fontolgat.
Az MSZP szerint a trafikpályázatokról közzétett emlékeztetők nem tartalmaznak érdemi információt, a szocialisták ezért feljelentést fontolgatnak a koncessziós törvény megsértése miatt.
A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. a honlapján tette közzé a dohányboltpályázatokról készült emlékeztetőket.
Lukács Zoltán, az MSZP frakcióvezető-helyettese keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: az emlékeztetők semmilyen releváns adatot nem tartalmaznak, csak az általános elbírálási szempontokat, valamint a győztesek és a vesztesek nevét ismertetik, az viszont nem derül ki belőlük, hogy a nyerteseket mi alapján választották ki.
A politikus hozzátette: a települési bontásban közzétett emlékeztetőkben csak a nevek különböznek, még az elütések és helyesírási hibák is megegyeznek.
Lukács úgy véli, Orbán Viktor miniszterelnök hazudott, amikor azt ígérte, a szerződéskötések után minden lényeges információt nyilvánosságra hoznak a trafikpályázatokról.
Az MSZP feljelentést fontolgat a koncessziós törvény megsértése miatt, mivel az emlékeztetőkből világosan ki kellene derülnie a pályázati döntések okainak – jelezte.
Lukács Zoltán elmondta: az MSZP hatalomra jutva minden, az üggyel összefüggő dokumentumot nyilvánosságra hoz, felülvizsgálja a pályázatokat, és újra lehetővé teszi a dohányértékesítést a mostani pályázaton vesztes kereskedőknek.