2013. június. 22. 18:19 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 23. 22:19 Itthon

Nyílt levélben kéri Rogán Ádert

Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető szombaton nyílt levélben fordult Áder János köztársasági elnökhöz, amelyben a képviselőcsoport nevében arra kéri az államfőt, hogy írja alá az Országgyűlés által pénteken elfogadott új földtörvényt.

A nyílt levélben a kormánypárti politikus úgy fogalmaz: a pénteki zárószavazást "olyan események zavarták meg, amelyek nem méltóak az Országgyűléshez és a rendszerváltozás óta hasonlóan súlyos rendzavarási kísérletre nem volt példa a Parlament falai között".

Rogán Antal emlékeztetett: a Jobbik, amely korábban maga kérte a név szerinti szavazást a földtörvényről, "a házszabállyal visszaélve, botrányos viselkedéssel gátolta azt és az ülés levezető elnöke ellen erőszakkal fellépve megakadályozták, hogy név szerinti szavazással születhessen döntés a jogszabályról". A Fidesz és a KDNP frakciója nyugodt erőként viselkedett, lehetőséget adva a Jobbiknak, hogy befejezze a rendzavarást, de nem éltek ezzel a lehetőséggel, ezt követően az Országgyűlés a házszabálynak megfelelően lebonyolította az ülést, és befejezte a szavazásokat - írja a Fidesz frakcióvezetője nyílt levelében.

Rogán Antal arra kéri Áder Jánost, hogy "erősítse meg aláírásával a pénteken, házszabálynak megfelelő keretek között elfogadott új földtörvényt, amely végre valódi védelmet nyújt a magyar föld és a magyar gazdák számára".

Hozzáteszi: az új jogszabály "történelmi lépést jelent a magyar föld védelmének érdekében", hiszen az uniós normáknak is megfelelő jogszabály hatékonyan tudja megakadályozni, hogy Magyarországon külföldiek földet szerezhessenek. A törvény értelmében csak a helyi földbizottságon keresztül, a helyi gazdák engedélyével vehetnek külföldiek földet, és csakis azok, akik rendelkeznek a megfelelő végzettséggel, élethivatásszerűen foglalkoznak földműveléssel és helyben laknak.

A most elfogadott törvény célja, hogy a nagybirtokokkal szemben végre előnyhöz juthassanak a családi gazdaságok. Magyarországon jelenleg a megművelt földterületek 50 százaléka nagybirtok és 50 százalék családi birtok. Ez a törvény az arányt 20-80-ra változtatja a családi birtokok javára - írja Rogán Antal.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.