2013. június. 14. 11:41 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. június. 14. 12:01 Itthon

Kéri: "Orbán Viktor elherdálta a kétharmadot"

Orbán Viktor mesterségesen akarja magát történelmi tényezővé tenni, de így csak a történelem bohóca, cselédje lesz, még akkor is, ha százszor megválasztják – ezt Kéri László mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.

A politológus az ATV-ben azt mondta. a miniszterelnök azt hiszi, új történelmet tud építeni, pedig a régit sem ismeri. A szakember úgy véli, amióta Orbán Viktor hatalomra került, nem képes feldolgozni, hogy kétharmados felhatalmazást kapott, és elherdálta az egészet. Akit a biológiai történelem nem áldott meg nagy méretekkel, az mindig nagyobbnak akarja tupírozni magát – fogalmazott.

Kéri László elmondta: a kormányzat szeretné beleálmodni magát a háború előtti közjogi struktúrába, történelmi folytonosságról beszélnek, majd összecsúszik ezer év, meg száz év. Ez síkbarom gondolkodás, műveletlenség és kulturálatlanság, az egész történelemellenes – jelentette ki. A politológus azt mondja: ez egy pótcselekvés, rosszul tanulták meg a nemzet történelmét, és ebből akarnak egy soha nem volt dicsőséges történelmet kreálni.

Kéri László elmondta: a jobboldal sokkal jobban érzi a társadalom veszélyesebb, kártékonyabb ösztöneit, a kormányzást is erre építi, miközben a saját stiklijeit elbagatellizálják. A politológus úgy látja, a nép is kifáradt, annyi tolvajt látott már, hogy nem lepi meg a tény, hogy a kormány is lop. Hozzátette: a baloldal legalább elszégyellte magát, amikor kiderült, hogy lopott, a jobboldal ezzel szemben meg sem rebben, "csak annyit mond, na és".

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.