2013. június. 13. 13:24 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 13. 13:21 Itthon

Pintérék országos börtönprogramot indítottak

Az ország minden büntetés-végrehajtási intézetében elindult az úgynevezett Tett-program, amely a fogvatartottak egyéni társadalmi és munkaerő-piaci visszailleszkedését célozza. A korábban három régió tizenegy intézetében indult mintaprogram kiterjesztésére a Belügyminisztérium 2 milliárd 650 millió forintot nyert el konzorciumi partnereivel.

A szűkített projekt lassan a negyedik évébe lép, az összes intézet bevonásával pedig több mint duplájára nő a programba bevontak száma - közölte a tárca e témában tartott csütörtöki nyitókonferenciáján Berta Krisztina európai uniós és nemzetközi helyettes államtitkár.   

Hozzátette, első körben 2500 fogvatartott vett részt a felkészítő programban, közülük 300-an sikeres tanulmányi vizsgát is tettek. A helyettes államtitkár kiemelt célnak nevezte, hogy a társadalmi beilleszkedés után minél több érintett a nyílt munkaerőpiacon jelenjen meg, ugyanakkor a kezdeményezés a közfoglalkoztatással is összekapcsolódik.

Csóti András, a büntetés-végrehajtás megbízott országos parancsnoka azt mondta, a fogvatartottak integrációjának egyértelmű üzenete, hogy az érintettek a saját és a társadalom érdekében ne kövessenek el újabb bűncselekményeket. Három kiemelt területet nevezett meg: a munkáltatást, az oktatás-képzést és a szabadidős tevékenységet.

A megbízott országos parancsnok közlése szerint a fogvatartotti létszám jelenleg megközelíti a 18 400-at, csaknem felüknek a 8. általános a legmagasabb iskolai végzettsége. A parancsnok 3-5 százalékra tette ugyanakkor a funkcionális analfabéták arányát. Kitért arra, hogy a fiatalkorú fogvatartottak 74 százaléka vesz részt iskolai vagy szakképzésben. Csóti András kiemelte a jóvátételi jellegű programok, köztük a mese-, az állat- és a művészetterápia fontosságát is.

A parancsnok ismertetése szerint az országos programba 5500 fogvatartottat vonnak be, ami a jelenleg börtönökben lévők csaknem harmadát jelenti. Egyéni fejlesztési tervet 5000 érintettnek készítenek, 1750-en vesznek részt kompetenciafejlesztésen és legalább 750-en különböző képzéseken.

Hirdetés