2013. június. 11. 18:59 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 11. 18:58 Itthon

Visszavesznek szerdán a készültségből Budapesten

Budapesten szerda reggelre várhatóan harmadfokúra csökken a készültség, de az apadó víz is veszélyes.

Budapesten szerda reggelre várhatóan harmadfokú szintre mérséklik az árvízvédelmi készültséget, vasárnapra pedig minden bizonnyal elhagyja a Duna vize az alsó rakpartot is a fővárosban - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) vezetője kedden sajtótájékoztatón, Budapesten. Láng István felhívta a figyelmet arra, hogy "az apadó ár is veszélyes". Kiemelte, hogy az árvízvédelemben részt vevő szervek minden erőforrása mögöttük áll. Az érintett önkormányzatokhoz szakértőket neveztek ki, akik segítik a munkálatokat, Budapesten a Fővárosi Csatornázási Művek és a főváros vezetését látják el tanácsokkal - jegyezte meg. 

Az OMIT vezetője szólt arról is, hogy a rendőrök hatékonyan irányították az árvíz által veszélyeztetett területeken a közlekedést. Megemlítette a légi felderítés árvízvédelemhez való hozzájárulását is. Láng István azt mondta, hogy "hallatlan összefogás" alakult ki a gátak mentén, és valamennyi részt vevő szerv példásan működött együtt. Az árvíz utáni helyreállítási munkálatokhoz a lakosság türelmét kérte. 

Papp Károly országos rendőrfőkapitány a sajtótájékoztatón közölte, nem emelkedett a bűncselekmények száma eddig az árvíz miatt; az árvízvédelmi munkálatok helyszínein nem követtek el több bűncselekményt, mint más területeken. Kiemelte, hogy Győrújfaluban a kitelepítés után a megyei rendőr-főkapitányság ügyelt a lakosság tulajdonának biztonságára. Hozzátette: jelenleg 5353 rendőr tevékenykedik az árvízvédelemhez kapcsolódóan, 1800-an rendvédelmi feladatokat látnak el, a többiek készenlétben vannak. Hangsúlyozta: nem érték váratlanul a rendőrséget az árvízzel kapcsolatos teendők, ugyanis már 2010 szeptemberében kidolgozták az erre vonatkozó teendőket. 

A főkapitány elmondta, hogy a gátakon zajló árvízvédelmi munkálatokban részt vesz az összes rendészeti szakközépiskola 1. és 2. évfolyamára járó tanulója, a megyei rendőr-főkapitányságok pedig rendészeti feladatokat látnak el, és a védekezésben részt vevő szervek közlekedését biztosítják. Papp Károly közölte, a készenléti rendőrség tűzszerészei fákat vágtak ki, ahol kellett, ezenkívül a rendőrség végzett légi felderítő tevékenységet is, a képi adatokat továbbították a műszaki törzsnek. Beszámolt arról, hogy 816 technikai eszköz áll rendelkezésükre az árvízvédelem segítéséhez, és minden anyagi, technikai feltétel adott feladataik ellátásához.

Hirdetés
hvg360 Hann Endre, Nagy Réka 2024. december. 19. 09:40

A harmincas, negyvenes nők megnyerése az egyik nagy kihívás Magyar Péteréknek

Az év utolsó hónapjaiban is folytatódott a Tisza néppártosodása, már nemcsak a fiatalabbak, hanem a középkorúak is Magyar Péter pártját preferálják a Fidesszel szemben. A legidősebb és legalacsonyabb iskolázottságú csoportok viszont változatlanul masszív támogatói a kormánypártnak.