2013. június. 11. 19:48 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 11. 19:48 Itthon

A Duna holnap megúszhatja a zivatarokat

Záporok továbbra is lehetnek a Duna magyarországi szakaszán, de már csak kisebb valószínűséggel alakulhatnak ki zivatarok szerdán - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

A Nyugat-Dunántúlon megszűnik és a középső országrészben is kevesebb lesz a csapadék. Átmenetileg egyre kevesebb helyen várható zápor, zivatar. Kezdetben Pest megyében fordulhat elő még egy-egy helyen felhőszakadás, esetleg jégeső. Szerdára virradóra azonban a Dunakanyartól a déli országhatárig ismét záporok alakulnak ki, de zivatar ekkor már nem valószínű. 

Szerdán napközben már a Budapesttől nyugatra lévő szakaszon legfeljebb néhol lehet zápor. Másutt napközben még zápor, kis valószínűséggel zivatar is kialakulhat. Az északnyugati határtól Esztergomig az északi, északnyugati szél élénk, főként a Győrtől nyugatra eső területeken helyenként erős lesz. Az átlagszél 10 és 25, a maximális széllökések sebessége 30 és 50 kilométer/óra között alakul. Szerdán napközben Győrtől nyugatra egy-egy viharos széllökésre is számítani lehet. A szél szerda késő délutántól jelentősen mérséklődik. 

Esztergomtól Dunaújvárosig éjszaka és szerdán a nap első felében is az élénk szél lesz a jellemző, Esztergom és Budapest között továbbra is lehet egy-egy erős széllökés. Délután itt is mérséklődik a légmozgás. 

Dunaújvárostól a déli határig az északnyugati szél gyakran megélénkül. Az átlagszél 5 és 20, a maximális széllökések sebessége 25 és 40 kilométer/óra között alakul. Éjszaka és szerdán a nap első felében is az élénk szél lesz a jellemző, majd délután mérséklődik a légmozgás. 

A meteorológiai szolgálat keddi veszélyjelzése szerint szerdára Békés és Csongrád megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést a várható felhőszakadás miatt. Ezeken a területeken egy-egy zápor, zivatar során rövid idő alatt akár 30 milliméternél is több eső eshet. Szöveges figyelmeztetésükben azt írták: szerdán kezdetben keleten még előfordulhatnak zivatarok, amelyeket egy-egy helyen jelentősebb mennyiségű csapadék és kisebb méretű jég, illetve erős, viharos széllökés kísérhet. 

Szerdán napközben az Alföld térségében, illetve kisebb valószínűséggel a Duna vonalában alakulhatnak ki helyenként zivatarok, amelyeket a Dél-Alföldön egy-egy helyen intenzív csapadék kísérhet. 

A legalacsonyabb hőmérséklet szerdán 10 és 15 Celsius-fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között valószínű.

Hirdetés
Gazdaság Tiszai Balázs 2024. december. 04. 17:30

Dél-Korea elmúlt 24 órája: amikor annyira utál mindenki, hogy csak az önpuccs tűnik megoldásnak, de még az se sikerül

Jun Szuk Jeol elnök a hadiállapot kihirdetésével majd visszavonásával néhány óra leforgása alatt szilánkjaira zúzta szét azt a képet, ami a nyugati világ lakosainak többségében élt Dél-Koreáról, miközben saját népe elé véres és traumatikus képeket rángatott elő a kollektív emlékezetből. A villámgyorsan hamvába hullt önpuccsból akár halálos ítélet is születhet, a dél-koreai kormány bukása már csak formaságnak tűnik.