2013. június. 10. 12:40 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 10. 12:36 Itthon

Már nem magasítják a töltéseket a Szigetközben

Győrújfalun és az árvíz által érintett szigetközi településeken befejezték a töltésmagasítást, a Duna és a Mosoni-Duna apad - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Védelmi Bizottság hétfőn.

Győrújfalu visszaköltöztetése  a Mosoni-Duna vízállása szerint alakul, vagyis kizárólag akkor történik meg, ha a vízszint ezt biztonsággal lehetővé teszi. A visszaköltözésről időben tájékoztatják az embereket és a sajtót – ígérik.

Az árvízi védekezési munkálatok eddig sikeresek voltak, minden érintett szakaszon sikerült meggátolni, hogy a folyó kilépjen medréből.

Közlésük szerint Koroncón a híd alatti uszadék eltávolítása jelenleg is tart, egy helyen bordás kitámasztással erősítik a gátat. Dunaszentpálon stabil a helyzet, a buzgárok figyelése és elhárítása folyamatos. Zsejkepusztán a földtöltés a magasításoknál néhány részen átázott, a vizet elvezetik, és a szivárgásokat megszüntetik. Néhány helyen az apadás miatt egy-egy homokzsáksort már vissza is szedtek.

A védelmi bizottság tájékoztatása szerint összesen 3838-an vesznek részt a védekezésben.

Hirdetés
hvg360 Illényi Balázs 2025. május. 07. 15:58

Lehet, hogy Trumpnak most igaza van egy tudományügyi kérdésben?

A koronavírus eredetéről szóló vitákat is felélesztheti Donald Trump döntése, amellyel korlátozza a biotechnológiai kutatások egy vitatott formáját. Miért veszélyesek a funkciónyeréses kísérletek, amiket Amerikában hol engedélyeznek, hol betiltanak?