2013. június. 10. 10:02 MTI Utolsó frissítés: 2013. június. 10. 10:02 Itthon

Hét családnak kellett pakolnia a váci Liszt Ferenc sétányon

A helyi katasztrófavédelmi tervben szereplő 152 ember helyett 14-nek kellett kiköltöznie a váci Liszt Ferenc sétányon lévő lakásából - közölte a város polgármestere, Fördős Attila (független) hétfőn.

A katasztrófavédelmi terv szerint eredetileg 70 ingatlant kellett volna elhagyniuk a lakóknak az Ady Endre, a József Attila és a Liszt Ferenc sétány körzetében, de a vasárnap délutáni bejáráson tapasztaltak alapján egyelőre csak azokat kérték meg otthonuk elhagyására, akik házában 40 centiméternél magasabban áll a víz, illetve ahol közvetlen veszély fenyeget. Így végül 7 házból 14 ember költözött ki. Mindenki maga oldotta meg az elszállásolását. 

A polgármester kitért arra is, hogy a város mélyebben fekvő részeiről több család már a Duna tetőzése előtt elővigyázatosságból átmeneti ideig elköltözött. Mint mondta, a három Duna menti sétány a legkritikusabb, a Liszt Ferenc sétányon néhol mellmagasságig ér a víz, míg például az Ady Endre sétány magasabban helyezkedik el, és a lakásokat előkertek is védik. Estétől, éjszakától az akkor 803-805 centiméteren álló Duna vízszintje Vácnál 1-1 centiméterrel folyamatosan, lassan csökken, és várhatóan szerdára éri el ismét a 2002-ben és 2006-ban mért legmagasabb, 760 centiméteres értéket - magyarázta Fördős Attila. 

A település honlapján olvasható információk szerint árvízvédelmi szempontból a legtöbb figyelmet a Diadal térre, a Földváry térre, Kisvácra, valamint a Hegyes-torony, illetve a Sződliget határában fekvő déli lakóterületre fordítják. A már kiépített védművek közül a terhelés hatására a Hegyes-toronynál már négyszer volt megcsúszás miatt veszélyhelyzet, ezeket időben elhárították. A Földváry téren önkéntesek, a börtön területén az elítéltek töltik folyamatosan a homokzsákokat, tartalékot képezve - írták. 

A Diadal tér térségében a legtöbb a talajvíz, és több buzgár is gondot okoz. Egy környékbeli, illetve egy, az Eszterházy utca Duna felőli végében lévő vendéglátó-ipari egységet be kellett záratni, mert az épületeket elérte a víz - írta a vac.hu.

 

Hirdetés
hvg360 Köves Gábor 2024. december. 04. 19:30

Jean Reno a HVG-nek: Visszavonulni? Magát a szót sem értem

Már magyarul is olvasható a világhírű francia színész első regénye, az Emma. Jean Renóval a Luc Bessonnal közös múltról, Natalie Portman ellenérzéseiről, egy tehetséges pingvinről, egy vaginába rejtett memóriakártyáról és Robert De Niróról is beszélgettünk.