2013. június. 07. 16:31 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. június. 07. 16:32 Itthon

Elrendelték a Duna teljes hosszán a repülési korlátozást

Az árvízi munkálatokkal összefüggően a veszélyhelyzeti munkálatok zavartalan folytatása és a biztonságos repülések érdekében a Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Hivatala pénteken 18 órától – a tegnapi napon kiadott korlátozás érvényben tartásával – kiterjeszti a légtérhasználati korlátozást.

Pénteken 18 órától június 10-én, hétfőn 21 óráig az érvényes korlátozás már a korábbi - Tát temető, Tát Nyugat, Esztergom Szentkirály dűlő, Esztergom Retek u.-Határ út és Tát temető közötti - területen kívül a Duna teljes hazai szakaszán a meder középvonalától jobbra és balra eső 3-3 kilométeres sávot is magába foglalja. A Duna Szlovákiával nem határos szakaszán ez csak a Magyarország felé eső 3 kilométeres sávra vonatkozik.

A korlátozással érintett légtér magassági határa továbbra is 600 méter. A korlátozás alól mentesül a légi kutató-mentő repülés, a mentőrepülés, a honvédelmi, rendészeti célból végzett repülés, valamint a Nemzeti Veszélyhelyzetkezelő Központ által a  veszélyhelyzet elhárításában közreműködésre kijelölt repülés.
  
A korlátozás nem érinti Budapest Liszt Ferenc Repülőtér érkező és induló forgalmát.

Hirdetés
Élet+Stílus hvg.hu 2025. május. 07. 20:00

Kösz, jól: A merevedési zavar tünet, nem betegség

Ki érzékeny a szexuális kudarcra? Mi a szexuális egészség? Milyen mindennapi dolgok befolyásolják a reprodukciós képességet? Baj, ha kevesebbet szexelnek a fiatalok? Tényleg árt a kerékpározás, a kontaktsport, vagy a szauna? A spontán szex a legjobb? Ezekről a témákról is szó esett a HVG egészségpodcastjának legújabb adásában.