Elmozdulás érezhető a szavazói aktivitásban: két és fél éves hullámvölgy után ismét eléri az 50 százalékot a választási részvételüket biztosnak gondolók aránya, miközben a pártpreferenciával nem rendelkezőké másfél éve nem látott szintre, 33 százalékra csökkent. A pártválasztók csoportja az elmúlt három hónapban 5 százalékponttal gyarapodott, amiből főleg a Fidesz és az MSZP tudott hasznot húzni.
Összességében az év eleje óta alig történt számottevő változás a pártok támogatottságában. Továbbra is a Fidesz rendelkezik a legnagyobb szavazói bázissal, a kormánypártot jelenleg a teljes szavazókorú népesség 29 százaléka támogatja.
A választások közeledtével nő a választani tudó „biztos” szavazók jelentősége: májusban az összes választó 41 százalékát kitevő csoportban a Fidesz támogatottsága 45 százalék, míg a Jobbikon kívüli ellenzéki erők együttes támogatottsága 40 százalék.
Ugyanakkor csupán minden harmadik válaszadó örülne annak, ha a tavaszi választások után a Fidesz kormányozhatna tovább, és ez a csoport nagyrészt egybeesik azzal a 31 százaléknyi válaszadóval, akik az Orbán-kormány eddigi munkáját jónak értékelik.
Az emberek nagy többsége, 56 százalék ezzel szemben azt szeretné, ha 2014-ben kormányváltás lenne. Ez a csoport azonban még a lehetséges ellenzéki vezér személyét illetően is erősen megosztott: a kormányváltást váró szavazók között továbbra is valamivel többen vannak közöttük azok, akik Bajnai Gordont tartják alkalmasabbnak a vezetői szerepre, mint akik Mesterházy Attilát, ám népszerűségben első alkalommal az MSZP elnöke most megelőzte a volt miniszterelnököt.
A felmérést 2013. május 24-e és 28-a között készítette a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet, az ország több mint 100 településén véletlenszerűen kiválasztott 1200 felnőtt állampolgár személyes megkérdezésével. A minta kisebb torzulásait a KSH adatait felhasználva matematikai eljárással, úgynevezett súlyozással korrigálták, és így a minta pontosan tükrözi a szavazókorú lakosság településtípus, nem, életkor és iskolai végzettség szerinti összetételét. A közölt adatok hibahatára az adott kérdésre válaszolók számától függően ±2-5 százalék.
Politikusok ismertségének és népszerűségének változása a Medián szerint | |||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|